Mozaik

Cukrász ipartestület: ezért nem szállíthatja házhoz a Kifli az ország tortáját

Facebook/Magyar Cukrász Ipartestület
Facebook/Magyar Cukrász Ipartestület
A Magyar Cukrász Ipartestület intézkedett az ügyben.

A Magyarország Tortája versenyt idén huszadik alkalommal rendezték meg az augusztus 20-i államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan. A szakmai zsűri 36 nevezett tortából választotta ki a hat döntőst, a pályázóknak idén kötelező alapanyagként rögös túrót és/vagy tejfölt kellett használniuk.

A Bíborfehér névre keresztelt édesség nyerte el idén a Magyarország Tortája címet, a nyertes süteményt a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei, Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland alkották meg. A tortában az erdei bogyós gyümölcsök és az édes feketeribizli-bor ízei pirított mandulával, tejfölös mousse-szal, rögös túróval, csokoládéval, vaníliával és citrommal egészülnek ki.

Az eredményhirdetés után a Kifli.hu bejelentette, hogy augusztus 22-től az ország tortáját háromszeletes csomagban bárki megrendelheti otthonába, a desszertet a Kemenes Cukrász Manufaktúra készíti az eredeti recept alapján.

Az együttműködés azonban nem valósult meg, a közlemény publikálása után nem sokkal ugyanis arról tájékoztattak, hogy a tervezett kiszállítás technikai okok miatt nem valósul meg. A Bíborfehér Kifli.hu-s elérhetőségével kapcsolatos további fejleményekről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

De végül sem a Kifli.hu részéről, sem a cukrászdától nem érkezett válasz, hogy mi az oka a bejelentett házhozszállítás visszavonásának.

A Sokszínű Vidék felkereste az ügyben a Magyar Cukrász Ipartestületet, a szervezet pedig meg is indokolta a házhozszállítás leállítását.

Véleményük szerint a Kemenes Cukrász Manufaktúra sajnos nem olvasta el kellő figyelemmel az aláírt nyilatkozatukat, melyben az alábbi kitétel is szerepel:

„Tudomásul veszem, hogy a levédett Magyarország Tortája márkanév védelmében és élelmiszer-biztonsági szempontok miatt kizárólag vendéglátó tevékenységet folytató viszonteladóknak értékesíthetem tovább a nyertes tortát! Továbbá vállalom, hogy csak olyan vendéglátó tevékenységet folytató viszonteladót szolgálok ki, aki közvetlenül a fogyasztónak értékesti a tortát, a viszonteladómnak a tortát továbbértékesítenie TILOS!”

A szervezet azt közölte, hogy a Magyarország Tortája név a Magyar Cukrász Ipartestület levédett tulajdona, valamint kiemelkedő nemzeti értékként 2025 óta a Magyar Értéktár része, így kiemelten fontos számukra ennek a kiemelkedő nemzeti értéknek a védelme.

Korábban a kiskereskedelmi láncokban való értékesítés során felmerültek élelmiszer-biztonsági kockázatok, ezért az idei évtől csak vendéglátó tevékenységet folytató viszonteladóknak értékesíthetik tovább a tagjaink a tortákat. Amint a tudomásunka jutott a jogsértő magatartás azonnal értesítettük a Kemenes Cukrász Manufaktúrát, akik haladéktalanuk intézkedtek is és így nem került sor a Kifli.hu-s akcióra. A levédett márkanév védelmében továbbra is csak az Ipartestület tagjai és a vendéglátó tevékenységet folytató viszonteladóik értékesíthetik az idei évben a győztes tortákat

– közölte portálunkkal az ipartestület elnöke, Erdélyi Balázs.

Megírtuk azt is, hogy felháborodás lett belőle, hogy a Lidl akciósan hirdeti az Álmodozó tortát, és budapesti különlegesség nyerte a 2026-os Év Fagylaltja fődíját.

Kapcsolódó
Ez lett idén Magyarország tortája
A sütemény hagyományosan augusztus 20-a környékén jelenik meg a cukrászdákban.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik