Virágzó vidékünk

Sosem tapasztalt változást indított el a Balatonban az extrém hőkupola

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

Nem túlzottan okos dolog egyfelől picsogni, panaszkodni az árvaszúnyogok és az algavirágzás miatt, miközben folyamatosan öntjük a betont a Balaton partjára

– fogalmazott a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) főigazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács szeptember 18-i siófoki ülésén.

A HírBalaton beszámolója szerint Dr. Vasas Gábor a korábban szabadstrandként használt fonyódi területen, a Pogányvölgyi-víz torkolatánál jelenleg megkezdett 99 lakásos, négyszintes társasház építésére is utalt, kivetítőn bemutatva a helyszínt. A kutatóintézet korábban állást is foglalt az ügyben, ellenezve az építkezést.

A klímaváltozás hatásai

A professzor kitért arra is, hogy idén nyáron milyen hatásait lehetett érezni a klímaváltozásnak a tónál. A kialakult extrém hőkupola (hőhullám) hatásaként a Balaton vízhőmérséklete még 3–5 méteres mélységben is elérte a közel 30 °C-ot, ami korábban teljesen ismeretlen jelenség volt.

Ez elindított egy eddig szintén nem tapasztalt turbulens változást a tóban: a korábban alga- és transzparensmentes víz másfél hét alatt teljesen megváltozott

– tette hozzá.

A melegedés hatására az algásodás már nemcsak a nyugati medencére korlátozódott, hanem a tó jelentős részén megjelent.

MTI/Vasvári Tamás

Az árvaszúnyog-rajzásról

Az óriási mennyiségű árvaszúnyog-rajzás, ami nem tévesztendő össze a csípőszúnyogokkal zavarta a turizmust, de a tó számára létfontosságúnak mondható – mondta az főigazgató. Mint kifejtette, szúnyoglárvák a tó üledékében lévő szerves anyagokat fogyasztják. Amikor kirepülnek, több tízezer tonnányi szerves anyagot és tápanyagot vonnak ki és visznek el a tó ökológiai rendszeréből. Emellett a halállomány legfőbb táplálékbázisát jelentik.

Árvaszúnyog-rajzás korábban is létezett, de most azért kellemetlenebb a hatása, mert a klímaváltozás miatt felerősödtek a naplemente utáni, észak-északnyugati száraz légáramlatok. Ezek a szelek a kirepülő árvaszúnyog-tömeget pont a part menti (főleg dél, dél-keleti) 500–1000 méteres sávba fújják be, ahol a fények még inkább odavonzzák őket. A parttól 2 kilométerre a lakosság már semmit nem érzékel ebből.

10 centiméteres vízszintcsökkenéseknél pánikolunk

Száz évvel ezelőtt a Balaton vízszintje természetes módon akár 1 métert is ingadozott, amit a természetközeli partvonal és a társadalom is gond nélkül tolerált – mutatott rá Dr. Vasas Gábor.

A mai, merev, kikövezett és beépített partfalak mellett a társadalom már tízcentiméteres vízszintcsökkenéseknél is pánikol

– tette hozzá.

A klímamodellek szerint a következő 10–30 évben a Balaton vízszintje a külső vagy belső vízpótlási kísérletek ellenére is drasztikusan mozogni fog – zárta gondolatait.

Kapcsolódó
Vergődik az idén újranyitott balatoni élményfürdő
Öt évig zárva tartott a siófoki létesítmény, amely április elején nyitott újra. A várható vendégszámot elszámolták a polgármester szerint.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a Sokszínű vidékes találatokat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik