A balatoni nyaralók egy részének a története egy kicsit a tulajdonos család története is. Nyomot hagyott rajtuk az időn kívül a felmenők ízlése, családi állapota, körülményei. Ha ezeket a házakat a mai kor igényeinek megfelelően akarjuk átformálni, akkor bőven akad tennivaló az akár fél évszázados épületekben.
Epresné Demény Erika balatonakarattyai nyaralója évtizedeken át a szüleié volt, majd amikor a családjához került, elérkezett az idő, hogy új életet kapjon.
Erikának nem volt idegen a felújítás és az otthonteremtés világa. A kreativitás, a bútorfestés és a lakberendezés iránti érdeklődése idővel komoly szenvedéllyé vált, így amikor eljött a balatoni ház újragondolásának ideje, bőven volt ötlete arra, milyen irányba induljon.
A kreatív lélek és a lakberendezés iránti szenvedély mindig is része volt az életemnek
– meséli.
A végeredményről készült fotókon első pillantásra is látszik, hogy itt nem egy gyors nyaraló frissítés történt. A ház minden részletében ott van Erika ízlése, ötletessége és az a fajta kreatív újrahasznosítás, amelynek köszönhetően régi tárgyak egészen más szerepben születnek újjá. Hogy hogyan lett a családi nyaralóból ilyen különleges balatoni második otthon, arról ő maga mesélt.
Mi a ház története, milyen állapotban volt, amikor nekiálltatok felújítani?
Az akarattyai nyaraló 1988 óta a szüleim tulajdonában volt, majd tavaly az én családom tulajdonába került.
A ház nagyon nagy, háromszintes, szintenként hat ember kényelmesen elfér benne, és a telek adottsága miatt rengeteg lépcsővel rendelkezik.
Állapotát tekintve az építés óta gyakorlatilag nem esett át felújításon. Az akkori kor elvárásainak megfelelően – és apukám miatt – full lambéria volt az egész házban, kiemelten a tetőtérben, ahol még a válaszfalak is lambériásak voltak. A szaniterek és a csempék pedig a szokásos „cirmos bézs” színben pompáztak.
Összességében szerkezetileg korrekt és stabil ház volt, de abszolút felújítandó állapotban.
Amikor először felmerült, hogy fel kellene újítani a házat, még nem volt konkrét tervünk arra, hogy egyszer vendégeket is fogadunk benne. Egyszerűen csak rájöttünk, hogy egy ekkora ház már túl nagy a mi családunknak. A gyerekek felnőttek, mindenkinek megvan a saját élete, és hiába szeretjük a házat, nincs mindig tele. Én pedig arra gondoltam: ha már ennyi munkát, időt és szeretetet teszünk bele, miért ne élvezhetné más is?
Egyértelmű volt, hogy saját kezűleg szeretnétek végezni a felújítást?
Alapvetően egyértelmű volt, hogy mindent, amit csak tudunk, mi magunk végzünk el. Ebben nyomós oka volt az anyagi keretnek, a másik szempont pedig az, hogy már „fekete övesek” vagyunk ebben a témában. Sok mindent újítottunk már fel közösen, és mivel az építőipart testközelből is ismerem, tudtam, hogy a jelenlegi szakipari árak mellett nem férnénk bele anyagilag egy teljes körű kivitelezésbe. Az elvégzett munka minőségével kapcsolatban pedig szintén voltak komoly fenntartásaim.
Egyedül a vízszerelést végezte egy akarattyai vízszerelő, aki már régóta ismeri a házat, és a munkájával maximálisan elégedettek vagyunk. Az elektromos hálózat bővítését is szakember végezte.
Ezen kívül minden munkát mi csináltunk, természetesen rengeteg baráti segítséggel.
Melyek voltak a legnagyobb munkafolyamatok?
Röviden? Körülbelül minden.
Bővebben?
Talán a szerkezeti munkák.
Minden szinten új fürdőszoba lett kialakítva. A szuterénben és a földszinten volt régi fürdőszoba, de ezek teljesen átalakultak, a tetőtérben pedig teljesen új fürdőszobát alakítottunk ki.
A földszintet és a tetőteret korábban belső lépcső kötötte össze. Ezt kivettük, új födém készült, így a két szint külön bejáratot kapott.
A képeken is látszik a telek adottsága, vagyis a meredeksége: a ház gyakorlatilag két utca között helyezkedik el.
A földszint előtti terület egy nagy térkövezett rész, és ezen a szinten van egy fedett „kiülő” is. Ide terveztük először a lépcsőt, amely a tetőtérbe vezetett volna, de Azuramnak támadt egy remek ötlete – amit nyilván a kivitelezés közben azért átgondolt jó párszor -, hogy mi lenne, ha a fedett kiülő tetejét megbontaná, készülne rá egy födém, és tulajdonképpen ez lenne a tetőtér kiülője. Innen pedig egy híd vezetne át a tetőtér bejáratához.
Így a két szint ugyan egy kapun keresztül érhető el, de a képeken is látható módon két külön úton közelíthető meg. A tetőtérnek így lett egy saját teraszszakasza is.
A parkolás is sarkalatos kérdés volt, mert az utca adottsága meglehetősen rémes: a felső utcán egy nagy árok húzódott az út és a kerítés között, és maximum két autó fért el. Ez kevésnek bizonyult, így a régi kerítésünk vonala és szerkezete adta a támfal belső határát, nekünk pedig az útig kellett megoldanunk a támfalat. Volt itt zsaluzás, betonöntés – mármint sikerült olyan céget találni, aki akarta és tudta is vállalni a feladatot -, a támfal feltöltése, egyengetése, majd murvával való feltöltése. Sok-sok nehéz fizikai munka árán, de ez is megvalósult.
Aztán jöttek a külső festési feladatok, amelyek ezekhez képest már csak könnyű kézgyakorlatok voltak. Például a ház külső falának festése, amelynek roppant „szép” narancssárga színe volt. Vagy a régi ereszdeszkák festése, amelyek a kor szellemének megfelelően természetesen sötétbarnák voltak. A ház teljes belső festése mindhárom szinten, megspékelve a tetőtéri millió négyzetméternyi lambéria festésével.
A három fürdőszoba teljes burkolása.
Az összes bútorzat elkészítése, beszerelése…
Nem is tudom. Végtelen volt az elvégzendő feladatok sora.
Tele van a ház és a kert kreatív ötletekkel, melyikekre vagytok a legbüszkébbek?
Az egész házra, összességében.
Amikor még csak kipattant a szikra, hogy fel kellene újítani, és új funkciót kellene adni a háznak, azért az is ott volt a háttérben, hogy csak a mi családunknak már túl nagy. Meg tudjuk tölteni persze, de mindenkinek megvan a saját élete, más programok vannak nyáron, így nincs mindig tele a ház.
Mivel maximalista vagyok, valami szépet és egy kicsit mást szerettem volna létrehozni, mint amit a Balaton körül láttam. Sok-sok szép, de kortárs ház épült vagy újult fel, és természetesen rengeteg retró megoldás is látható. Vannak köztük olyanok is, amelyek nagyon közel állnak a szívemhez, de én most egy picit mást akartam. Egy kis „tó vagy tenger” hangulatot. Kékekkel, csíkokkal, tengerparti stílussal, de mindezt vegyítve az én „klasszikus” stílusommal – már ha van nekem olyan.
Az ötlet fejben az elejétől kezdve megvolt. Persze kompromisszumok is születtek közben, de összességében szerintem sikerült megteremteni azt a világot, amit az elején elképzeltem.
Minden kicsi és nagy dekorációs elemet szeretek a házban és a kertben, mert minden apró részletben mi vagyunk benne. Minden tárgy, ami bekerült, vagy otthonról ment le, vagy
piacon keresgéltem, vagy csoportokban találtam rá, és átalakítottam, vagy eredeti állapotában került be a házba.
Van olyan berendezési tárgy vagy dekoráció, amelynek külön története van?
Az egyik ilyen a csónak a kertben.
Nagyon-nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy csónakot kerestem, de körülbelül csilliárdokért lehetett volna venni egy használt, már nem működő – értsd: vízre kerül, és elmerül – csónakot.
Minden ismerősnek, barátnak szóltam, hogy: „Kell nekem egy csónak…”
Senki nem értette, minek nekem egy csónak. Majd Kristóf barátom telefonált egyet, és lett csónakom. Na, de itt még mindig nem tudták, mi lesz ebből a csónakos dologból.
Egy baráti hétvége utolsó napján jeleztem a reggelinél, hogy: „Innen senki el nem megy, amíg a csónak nincs a helyén.”
Nem volt sok őszinte mosoly körülöttem…
De harciasan berakták a csónakot abban a szögben és abban a formában, amit akartam, és akkor ott mindenki megvilágosodott, miről is beszélek hónapok óta.
Innen már gyerekjáték volt. Festettem, kapott két fa padot, amire már csak a csíkos, párnás ülést kellett megcsinálnom, egy kis tereprendezés, és kész is lett a csónakos pados kiülőnk.
A másik elem, amit nagyon szeretek, az a földszinti, külső falon lévő egyedi falfestmény, amit Beus barátnőm készített nekem. Cuki volt, mert az egyik munkával teli hétvégén megkérdezte, mit tud segíteni, és meg azonnal rávágtam, hogy „festhetnél nekem egy világítótornyot a falra…”. Rögtön bedobtam a mély vízbe, de tudtam, hogy ha valaki, akkor ő meg tudja oldani. A kis sziklák például hungarocellből készültek, a világítótorony alá……
Sok tárgy valami egészen más funkciót kapott, mesélnél ezekről?
Talán a leglátványosabb a csónak, róla már meséltem.
De sok apró tárgy van a mindennapokban, amit talán kidobnánk, pedig fel lehet használni másképp is.
A fürdőszobában régi sziták lettek a kéztörlők helyei. A régi sámfák nálam általában fogasként funkcionálnak tovább. A régi Thonet székekből éjjeliszekrények lettek. Régi ágyvégekből készültek az ajtók melletti padok. Régi boros ballonok általában díszként kapnak új életet: vagy virág kerül beléjük, vagy csavart fűzágak, esetleg világítás. Egy régi üvegből és egy régi lámpabúrából készült világítás a közös asztal fölé. A ház előtti névtábla egy régi ajtó kivett betétjéből készült, hungarocell betűkkel. Régi műanyag evezőket festettem át például rozsdásra és kékre, mert nagyon nehéz volt evezőt találni. Van jó pár fa tárgy is a házban, ezeket meghagytam eredeti anyagukban, legfeljebb egy kis díszt kaptak. A nappalikban a lámpa egy régi evezőlapát, amire három sodrott köteles lámpabúra került. A kertben a „korlátok” kivágott fatörzsekből készültek, régi kötelek felhasználásával.
És biztosan van még más is, de most ezek jutottak eszembe.
Talán ez az, amitől számomra igazán otthonos lett a ház: szinte minden tárgynak van előélete, és sokuknak sikerült adni egy második életet.
Hogyan készült a horgonyos faldekoráció? Megosztod ennek a lépéseit?
A belső falak festésénél tudtam, hogy a sima, egyszínű megoldás nem az én világom. Többféle mintát használtam. Ahol egyszínű a fal, ott szinte biztosan van egy „hungarocell” keret, amiben vagy fotó, vagy koszorú van.
Van olyan falszakasz, ahol egyszínű az alja és csíkos a teteje, vagy éppen fordítva.
És van a kis horgonyminta, ami nem tapéta, hanem sablonnal van festve. Maga a technika egyszerű, bár kell hozzá némi rutin, de nem megugorhatatlan feladat.
Gyakorlatilag festünk egy alapszínt, majd a sablon segítségével felfestjük a mintát. Ehhez egy kis velúrhengert használok, és a lényeg, hogy eltaláljuk, mennyi festék kell a hengerre, hogy ne folyjon a stencil alá.
Én általában középről indulok, és kifelé haladok, mert a házban a derékszög, mint olyan, nem igazán ismert fogalom volt. Így egyszerűbb volt belülről kifelé haladni.
Nagyjából mennyi idő alatt készült el a felújítás? Mi okozta a legnagyobb kihívást?
2025 júniusában kezdtük a felújítást egy laza kerti favágással: öreg, kiszáradt fák és tuják kerültek kivágásra. 2026 júliusában pedig már fogadtuk az első vendégünket.
Az alsó szint és a hozzá tartozó kertrész felújítása jelenleg is zajlik, ezt a szintet egyelőre csak a családnak tartjuk fenn.
A legnagyobb kihívás talán az állandó utazás és az idő volt. Mi ugyanis Pesten élünk, a nyaraló pedig Akarattyán van, így nem tudtunk esténként csak úgy leugrani és dolgozni rajta. Mindig le kellett menni. Gyakorlatilag egy éven keresztül minden hétvégénk és minden szabadságunk a felújításra ment rá, és ez idén sincs másképp.
Ha most kezdenétek bele, ugyanígy állnátok neki újra?
Nem biztos, hogy még egyszer nekiállnék.
Egy kedves barátnőm, Krisztina szavait idézve: „Te egy állat vagy.”
És ez alatt elsősorban azt a tempót értette, amit diktáltunk.
De ha nekiállnék, ugyanígy lenne, mint ahogy volt, az időkeret rövidsége miatt.
Melyik a te kedvenc részleted a házban/kertben?
Minden.
Mert minden kis porcikáját imádom. Minden kis részlete szeretettel és odafigyeléssel, nekünk készült, úgy alakítottuk, mintha az otthonunk lenne.
Talán éppen ezért szeretnénk ezt az érzést másoknak is átadni.
Hogy amikor ott vannak, egy kicsit ők is úgy érezzék: ez most az ő otthonuk.
Számos házfelújításról beszámoltunk már, így a wekerlei kisboltból lett extravagáns legénylakásról, a rogyadozó viskóból lett hadimúzeumról és a romhalmaz parasztház átalakításáról is.
