Kertünk-Portánk

Vidékre házasodtak, romhalmazból építettek parasztházat

Tarnóczi Balázs
Tarnóczi Balázs
TikTok-videókban mutatják be házfelújítós tapasztalataikat és küzdelmeiket.

Tarnóczi Balázs és párja vidékre házasodtak. Duplán is. Mert a budapesti albérlet után egy erősen felújítandó vidéki házat vásároltak és életüket is összekötötték.

Ezért is választották a TikTok-csatornájuk nevének is ezt: Vidékre Házasodtunk, melynek alcíme: Lelki-szellemi segély álmodozóknak. Ők viszont nem csak álmodoztak, hanem a tettek mezejére léptek, alapos megfontolás, átgondolás alapján választották ki leendő lakóhelyüket és házukat, melyet alapból hozzá nem értőként nekiálltak felújítani, a folyamatot pedig végig dokumentálták. Ebből születtek meg a rövid videóik, melyek rendkívül szórakoztató, de mégis informatív módon mutatják be tapasztalataikat, megszerzett tudásukat és olykor ballépéseiket.

Ezekről Balázs mesélt a Sokszínű Vidéknek.

Miért döntöttetek a vidéki élet mellett?

Mielőtt megismertük volna egymást, nekem volt egy pár évem, amit egyedül töltöttem. Ebben az egyedüllétben pedig amennyit tehettem, a természetbe „menekültem”. Míg addig 100% kozmopolitának éreztem magam, elkezdtem visszatalálni ahhoz, amit még szüleim próbáltak megszerettetni velem gyerekkoromban. Apumék rengeteget vittek minket túrázni, de nekem viszonylag hamar fontosabb lett a számítógép előtt ülni. Kellett az egyedüllét, hogy felismerjem, mekkora öröm, ha közel a természet. Ami erdőt engedett időm, azt bejártam. Feleségem, Zsuzsi pedig ős-Művészetek Völgye rajongó és ez a felfogásán is meglátszik. Bár tősgyökeres budapesti, mire megismerkedtünk, már egy kis faluban élt volna legszívesebben. Úgyhogy az igények összeértek. Először óvatos duhajként Albertfalváig merészkedtünk albérletbe, aztán amikor azt láttuk, hogy a környék már az alatt az idő alatt mennyire elvárosiasodott, amíg ott laktunk, úgy éreztük, kijjebb kell lépnünk. Közben beütött a COVID is, és volt egy rövid időszak, amíg mintha visszább is estek volna az ingatlanárak. Azt éreztük, ha most nem veszünk saját házat, akkor az életben nem fog összejönni. Még így sem voltunk eleresztve az piachoz képest, tehát jól meg kellett fontolni, mit veszünk és hol. Az egyértelmű volt, hogy falun.

Miért éppen Etyeket választottátok?

A véletlen hozta így. Voltak települések, amik már csak azért sem jöhettek szóba, mert ha házat tudunk is venni, a lakosság átlagkeresete miatt a boltok-árusok drágábban adhatnak mindent, vagyis drágább ott élni is. De több videóban dolgoztam fel a kiválasztási szempontokat és azok tesztelését, amik alapján mások is be tudják mérni, hogy az általuk kinézett hely alkalmas-e az általuk elképzelt életre. Végül is a kritériumainknak leginkább Páty és Etyek felelt meg, meg egy kicsit Sóskút. Aztán egyik etyeki háznézés alatt az ügyeletes ingatlanos bedobta, hogy van egy ház, amit aznap kapott meg, fel se tette még a rendszerbe, érdekel-e minket. Lehet, hogy ez is egyik oka volt, hogy olyan alacsony áron, 19 millióért tudtuk megvenni. A döntő elem érdekes módon egy kis fém dísz volt, ami egy apró lovagot ábrázol. Ő volt a kapudísz és ő ma is. Feleségemnek megtetszett, hogy van őrzője a háznak. Úgyhogy kezdetben a település bár fontos volt, mégis másodlagos. És azért kezdetben, mert mára nagyon megszerettük Etyeket, annak is a régi arcát. Sajnos itt is épülnek/épültek már Lila-akác köz jellegű lakóparkok, de szerencsére bőven maradt a 100-200 éves parasztházakból-présházakból, amiktől Etyek az, ami.

Kifejezetten parasztházat kerestetek?

Mivel a pénzünk egy új ház árától távol volt, adta magát, hogy felújítandót keresünk. Viszont egy modernebb anyagokból épült házat sokkal nehezebb felújítani. Csomó anyagtípus van, ami csak cserélhető, ha egyszer elreped-erodálódik, aztán nem újrahasznosítható, esetekben veszélyes hulladék. Ergo, egy természetes háznak a felújítása anyagköltség szempontból olcsóbb és jóval kisebb az ökológiai lábnyoma. De láthatóan rossz állapotban lévő ingatlant még mindig jobb lenni, mint „állítólag felújítottat”, ahol látszólag minden rendben, aztán kiderül, hogy a gipszkarton fal vagy a lambériaburkolat mögött rohad a fal, az álmennyezet az elkorhadt gerendákat takarja, stb. A parasztház-jelleget pedig már csak az idilli elképzelés is kapcsolta a fejünkben a falusi élethez. Amikor kerestünk, néztünk Kádár-kockákat is, de örülünk, hogy végül erre esett a választás. Amióta ebben élünk, ha nyaralni megyünk is olyan helyeket keresünk, ahol szép parasztházas a falukép. Ilyen szempontból Fekedet nagyon tudom ajánlani, a Mecsekben. Az meg az ilyen épületek csodája, hogy a 80 centi vastag falak úgy szigetelnek, hogy nyáron nálunk nem kell, hogy menjen légkondi.

Elég nagy merészség nulla építőipari ismerettel teljesen felújtandó házat venni azzal, hogy saját magatok újítjátok fel. Milyen munkálatokra volt szükség?

Hú, rengetegféle. Három év alatt nagyon sokat tanultam. Apósom az Országos Szalmaházépítők Egyesületének volt alelnöke, és ő mondott mindent, hogy ezt így csináljuk, azt úgy. A famunkákhoz pedig Dancsó János, Munkácsy-díjas asztalos mester volt a mentorom. Igazából sok feladat volt, amit az elején nagyon nem értettem. Sem azt, hogy miért kell, sem azt, hogy hogyan kell, amikor pedig megértettem, egészen megrettentem, hogy úristen, azt nekem kell megcsinálni. Például amikor egy 100 méter hosszú árkot kellett ásnom, hogy legyen áram a borospincében. De ha elhiszem, hogy valami jó fog kijönni a végén, olyan flow-ba tudok kerülni a kezdeti nyűg-érzet után, hogy úgy kell délután 4-kor berángatni, hogy most már igazán ebédelhetnék. Megtanultam glettelni, vésni, hegeszteni, fabútorokat felújítani, de már a kertészkedésről is sokkal többet tudok, mert idén végre volt idő arra is. Aztán ezt a sok megszerzett tudást próbálom emészthető formában átadni a videókban.

A kezdetek – a fotógaléria megnyitható a képre kattintva

Felújítás közben nem maradhatnak ki a nem várt problémák. Nektek mennyi jutott belőle?

Heti szinten. Ahogy csupaszítottuk le a szerkezetet, hogy onnan építsük újra, folyamatosan derültek ki izgalmas dolgok, amik átírták a folytatást. Egy idő után már szó szerint izgatottan vártam, hogy mi lesz következő. De ezek teszik igazán szórakoztatóvá a folyamatot. Én nagyon szeretem Gogolt és Örkényt. Egyes helyzetek olyan szürreálissá tudnak válni, hogy kicsit az ő világukban érzem magam olyankor. Ilyen volt az is, ahogy kiderült, hogy nem vályog, hanem mészkő a főfal végig, de a hálószobában való ásáskor kikerült 1,5 köbméter kő is finoman szólva meglepett .

Miért döntöttél úgy, hogy TikTokon és YouTube-on megosztod a felújítás során megszerzett tapasztalataitokat, tudásotokat?

Alapvetően tudom, hogy sokan vannak olyan helyzetben, amiben mi voltunk a kiköltözés előtt. Fizetik a drága albérletet, miközben elfogadták, hogy soha nem lesz saját házuk. Miközben egy olyan házat, mint a miénk, még mindig többen meg tudnak engedni maguknak, mint egy 50 négyzetméteres lakást valamelyik külsőbb fővárosi kerületben. Csak bele kell tenni a kitartó munkát. Ezek a folyamatok tanulhatók, és nem ördöngösség onnantól, hogy megértjük a mikéntjét. Szeretnék másokat motiválni és segíteni, hogy merjék meglépni, amit mi megléptünk, miközben virtuálisan fogom a kezüket, hogy ne veszítsék el a reményt, ne adják fel. Amibe mi belevágtunk, nagy falatnak tűnhet külső szemlélőként, de mi sem vagyunk átlagnál jobb kézügyességűek, gazdagok meg pláne nem. Ráadásul amióta a vályog-mészkő házak felújítását nem támogatja az állam, ezeket még olcsóbban lehet megkapni, a hozzá való építőanyagok pedig gyakran a modern, új építésű házaknál használatosak töredékébe kerülnek, vagyis elérhetőbbek.

A tapasztalatok birtokában nekivágnátok újra egy ekkora volumenű házfelújításnak?

Bizonyos részei már most hiányoznak a felújításnak. Például a bontás. Azt imádtam. De nyilván bontással nem épült még ház. Szerintem, sok múlna azon is, hogy hol állnánk neki. Egy erdő széli, vagy erdő mélyi háznak szívesen nekivágnánk. Egy kertvárosinak, vagy valami olyan helyen lévőnek, ami vidék ugyan, de annyian költöztek oda városi szemlélettel, hogy megváltozott a légköre, nem biztos. A Balaton-felvidéket imádjuk, de én mindig kétes szájízzel jövök haza onnan. Bár a Bakonyban vannak még szép, de eldugott helyek.

Ilyet lett – a jelenlegi állapotról a fotógaléria megnyitható a képre kattintva

Kapcsolódó
Álomotthont varázsoltak az "ingyen se kellene" házból
Nem tipikusan „első látásra szerelem” házat választott magának a jászfényszarui pár. Azonban ők meglátták a csodát benne, és csodát is tettek vele, családi összefogással, saját kezűleg.
Olvasói sztorik