Mozaik

Tiltakoztak a balatonföldvári strand fizetőssé tétele ellen

Az üdülőtulajdonosok attól tartanak, hogy a törzsvendégek új célpontot keresnek maguknak.

Július 1-től fizetős lesz Balatonföldvár Keleti strandja, amit az önkormányzat hat éven belül másodszor korszerűsít – írta a sonline.hu.

A döntés ellen elégedetlenkedők a napokban demonstrációt szerveztek a városháza előtt: közülük némi túlzással olyan is akadt, aki a nyaralók elleni terrortámadásnak minősítette, hogy az idén nyártól fizetni kell majd a belépőért, mások pedig attól tartanak, hogy a korábbi törzsvendégek inkább új célpontot keresnek maguknak – olyan balatoni települést, ahol nem kell fizetni a strandbelépőért.

Július 1-től egy átlagvendég számára 800 forintba kerül majd a felnőtt strandbelépő, ami sem balatoni, sem országos viszonylatban nem számít kiugró összegnek. Ugyanakkor a balatonföldváriak, a környező települések lakói és az üdülőtulajdonosok számára évi 5 ezer forintért elérhető a Földvár-kártya. Ezért az összegért egész nyáron használhatják a Keleti strand szolgáltatásait, ingyen parkolhatnak autóikkal és a kilátóban sem kell külön fizetniük a belépésért.

A Keleti strandot választó spontán érkezők, vagy a néhány napos pihenésükön hűsölni vágyó turisták viszont csak napi nyolcszáz forintért csobbanhatnak július 1-jétől a Balatonban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik