A szilvás gombócot szinte mindenki szereti, nagyon egyszerűen elkészíthető, de van néhány tipp még a nagyik idejéből, amit be kell tartani ahhoz, hogy tényleg ínycsiklandozó legyen. A ketkes.com receptje pontosan ilyen.
Hozzávalók
70 dkg burgonya, 30 – 35 dkg liszt, csipet só, 15 – 20 db szilva, 3 – 4 evőkanál cukor, 1 teáskanál őrölt fahéj, 3 evőkanál vaj, 6 evőkanál zsemlemorzsa
Elkészítése
A burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük, majd lehúzzuk a héját és pürésítjük. Közben a vajat egy edényben felmelegítjük és a zsemlemorzsát megpirítjuk benne, lassú tűzön, folyamatosan kevergetve pirítsuk, hogy ne égjen meg. A szilvát megmossuk és kimagozzuk, majd félretesszük. Ha a krumpli langyosra hűlt, hozzáadjuk a lisztet és a sót és összegyúrjuk. Először csak 30 dkg lisztet adunk hozzá, ha túl lágy, hozzáadjuk a maradék 5 dkg-t is. A tészta lágy lesz, de így finom, mert nincs benne túl sok liszt. Sós vizet forralunk. A vágódeszkát megszórjuk liszttel és vastag tésztát nyújtunk belőle, majd egyforma négyzeteket vágunk a tésztából. A kimagozott szilvákat a tésztára tesszük és megszórjuk a cukorral összekevert fahéjjal.
Minden tésztából gombócot formálunk a kezünkkel, majd egyenként a forró vízbe tesszük. Csak annyi gombócot tegyünk egyszerre a vízbe, amennyi elfér. Amikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, akkor egy szedőkanállal lecsepegtetjük őket és kivesszük, a pirított zsemlemorzsás edénybe tesszük. A gombócokat beleforgatjuk a zsemlemorzsába, majd egy tálra tesszük. Minden gombócot kifőzünk és utána beleforgatjuk a zsemlemorzsába.
Porcukorral megszórva tálaljuk. Jó étvágyat!