Mozaik

Csodájára jártak Katicabogárnak Hollandiában

Nyugat-Európában egy fajtatársa sem járt még ilyen messze.

Egy hazánkból elkóborolt parlagi sas okozott szenzációt Hollandiában. A fajnak ez a második megfigyelése ott, így nem csoda hogy több száz madarász volt rá eddig kíváncsi: valóságos tömegek gyűltek össze, hogy „távcső-végre” kapják ezt az impozáns madarat – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán.

A hím madarat 2014-ben gyűrűzték meg az Alföldön és a Katicabogár/Ladybird/ nevet kapta.

Érdekesség, hogy mintegy 10 hónappal korábban Olaszországban – ahol szintén igen ritkának számít a faj megjelenése – is feltűnést keltett egy parlagi sas. Akkor nem sikerült leolvasni a gyűrűszámot, de a madárról készült felvételek alapján feltételezhető, hogy ugyancsak Katicabogár járt arra.

Fotó: Michel Veldt

A nyomkövetővel ellátott madarak alapján mára már milliós nagyságrendű adatok állnak rendelkezésre a parlagi sasok vándorlásáról, de közülük egyik sem járt Katicabogárhoz hasonlóan ilyen messze Nyugat-Európában. Az egyedek egy nagyon kis része ugyanakkor úgy tűnik kiemelkedő felfedező hajlammal bír:

nevezetes magyar világjáró sas például Gabi, aki megjárta Észak-Afrikát és Olaszországot, valamint Viktorija, aki Macedóniából Magyarországon keresztül repült Kazahsztánba.

Kiemelt kép: Horváth Márton/MME Birdlife Hungary

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik