Mozaik

1700 éves hangszert találtak, és még ma is működik

Még mindig ad ki hangot az az ősi doromb, amit Oroszországban találtak meg régészek, írja a National Geographic. A hangszer egyike volt annak az ötnek, amit az ország középső területén lévő Altaj-hegyvidéken fedeztek fel két helyszínen.

Andrey Borodovsky, az Orosz Tudományos Akadémia egyik professzora – aki húsz éve kutat a hangszerek után – arról számolt be, hogy a térségben talált dorombok egyikén maga is játszani tudott. Elmondása szerint a hangja rendkívül hasonlít a reneszánsz korban igen népszerű flageolettéra, a fuvola elődjére.

Az eszközöket feltehetően tehenek vagy lovak bordáiból faragták ki, és 1700 évvel ezelőttről származhatnak, amikor még a hunok és leszármazottaik birtokolták gyakorlatilag egész Közép-Ázsiát.

A mai Mongólia, Kazahsztán, Észak-Kína és Dél-Oroszország térségében élő törzsek nomádként éltek. A még ma is használható doromb 10.9 centiméter hosszú és 8.3 centiméter széles.

A hangszer jelentősen eltér a korábban fellelt közép-ázsiai ősi eszközöktől. Az oroszországi Tuva régiójában a mongolok más anyagokat, mint például a szarvasok szarvait használták a doromb elkészítéséhez.

Bár a most megtalált dorombbal legutóbb közel kétezer éve játszottak legutóbb, még mindig modernnek számít a világ legidősebb hangszeréhez, egy 43 ezer éves fuvolához képest, amint mamut- és madárcsontból állítottak elő, és amely egy dél-németországi barlangban került elő.

Kiemelt kép: Siberian Times

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik