A bútorfestés egykor egész Nyugat- és Közép-Európában virágzó mesterség volt, ma már inkább mutatóban vannak követői. Az Erdélyben élő Bartos Tünde népi bútorfestő és lakberendező azon kevesek egyike, akik őrzik a hagyományokat, ebbéli tudásukat pedig megosztják az érdeklődőkkel.
A szakember művészi módon „öltözteti fel” a bútorokat, ami különleges ismereteket és technikát kíván: nem egyszerű megtanulni és felismerni a különbségeket az erdélyi népi bútorok jellegzetességei között. Tudni kell például a díszítés formavilágát és a bútordarabokra kerülő, nagy aprólékosságot igénylő számjegyekét és betűformákét is.
Bartos Tünde munkásságának alapjait a székely építészet elismert alakjának, Kós Károlynak a gondolatai adják:
A székely épület székelységét nem a tornác, nem a boronafal, nem a kopjafa és nem az óriási tetőzet teszi, hanem az a szellem, mely ezer esztendő alatt a székely népi építészetet kiformálta.
De hogyan lett népi bútorfestő, honnan kapta az indíttatást, egyáltalán mit lehet tudni a kezdetekről? – kérdeztem Bartos Tündét.
1983-ban születtem, falusi környezetben töltöttem gyermekkoromat. Édesapám asztalos és fafaragó, úgy nőttem fel, hogy az otthonunkban mindig ott volt a műhelypad, a sok szerszám, az alkotás lehetősége. 1999-ben egy székelyudvarhelyi táborban találkoztam először a népi bútorfestéssel, azóta többnyire autodidakta módon fejlesztettem magam. 2001-ben érettségiztem, tanultam lakberendezést, majd később néprajzot Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.
Mikor kezdett hivatásszerűen bútort festeni?
2007-ben alapítottam vállalkozásomat, a B.ARTos Kézműves Műhelyt. Fő tevékenységem a bútorfestés. Rendelésre készítek bútorokat, nagyobb berendezéseket, utóbbi tevékenységgel függ össze lakberendezői munkásságom. Teljesen személyre szabottan, egyedi igényeket kielégítve alkotok, gondosan odafigyelve arra, hogy a bútorok melletti kiegészítők – például a lakástextilek, lámpák, kerámiák – színben, stílusban, anyagban harmonizáljanak. Kisebb használati és ajándéktárgyaimat vásárokon értékesítem.
Mi jellemzi a mai – hagyományokra épülő – bútorfestést, és mi az ön művészetét?
Ha visszakanyarodunk a történelemben, tudjuk, hogy a régi időkben falvanként, tájegységenként egy-egy mester munkáikra mondták azt, hogy hagyományos és helyi népi bútorfestés. Én ezekből az elemekből merítkezem a színek, minták és bútorszerkezetek használatával. Az alapmotívumok tulipánok, szegfűk, rózsák, melyek hagyományosan udvarhelyszékiek. A tradíciókat megtartva a kontúrozás, a díszítésmód, a színek egymás melletti használata már mindenkinek, így nekem is saját stílusa.
Ezt a stílust, a népi bútorfestés technikáját szívesen átadja az érdeklődőknek. Mennyire népszerűek a képzései?
Éveken át tartottam oktatást felnőtteknek és alkotótáborokban is rendszeresen részt vettem. Amióta gyermekeim – 2014-ben és 2016-ban – megszülettek, a műhelytevékenység kicsit lecsendesedett, hiszen az anyai szerep mindennél fontosabb. Az utóbbi években nem szerveztem foglalkozásokat, de régi tanítványaim, folyamatosan keresnek, és különböző felkérésekre vállaltam táborok és képzések – így például a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrás Központ szervezésében a “Népi motívumok mai használatban” című projekt – szakmai irányítását.
Sok-sok alkotása közül melyek jelentették a legnagyobb kihívást?
Volt olyan munkám, ahol székelyföldi jellegzetes mintakincset dolgoztam fel egy, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek festett 24 ajtós szekrényen. Ennek érdekessége az a néprajzi gyűjtés volt, ami a festést megelőzte. A legjelentősebb megbízásom egy sikaszói ház komplett lakberendezése és bútorfestése volt, amire nagyon büszke vagyok. Itt igyekeztem olyan otthont kialakítani, ami megfelel a mai kor igényeinek, ugyanakkor stílusában, szín- és anyaghasználatában magán hordozza a hagyományos székely berendezés stílusjegyeit abban a szellemben, ahogy őseink építkeztek és éltek. Ebben a házban azt éreztem, hogy mindent megsimogatnék, ami a kezem ügyébe kerül, mert minden darabja szeretnivaló.
Több mint tíz év távlatából hogyan ítéli meg. Van igény a hagyományos székely bútorfestésre?
A dolognak két oldala van. Azok között, akik ma igényt tartanak a népi festett bútorokra, akadnak külföldön élők, akik egzotikumként élik meg, hogy megismerhetik Székelyföldet. Idejönnek, tetszik nekik a táj, a környezet, építkeznek és berendezkednek. A másik oldal és a leggyakoribb vásárlók a külföldre elszármazott székelyek: ők tudják, mit akarnak. Ismerik, szeretik és magukénak tartják a szülőföldet, a tárgyakat, kinyilvánítva ezzel a hagyományokhoz való ragaszkodásukat és kötődésüket a székely népi kultúra iránt.
Említette, hogy műhelymunkája lecsendesedett, de gondolom, hogy nem tétlenkedik. Most éppen mi jelenti az alkotás örömét?
Jelenleg is dolgozom egy lakáson. Itt a lakberendezői tevékenységem a nagyobb, a hangsúly a szépen van. A konyha festett és népies, de a lakás többi helyiségében is nagyon sok egyedi kézimunka kapott helyet. Az ilyen felkérés mindig nagy kihívás, mert az én munkám egy életforma, melyet csak szívvel, lélekkel lehet végezni.
Fotók: Bartos Tünde
