Virágzó vidékünk

Sétáld körbe a magyar tengert, hétvégén indul a Balaton Camino

A tó megkerülésével nem csak fizikai, hanem lelki utazás is kezdetét veszi.

Idén másodjára, májusban indul útnak a Balaton Camino.  A szervezők – Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna – az útról minden nap posztokban, bejelentkezésekben, képekben tudósítanak majd. A napi indulási helyszínek és időpontok nyilvánosak, csatlakozni ér, annál is inkább, mert 2 hétvégét, köztük egy hosszú hétvégét is magába foglal a 10 nap.

Tavaly februárban három barátnő határozta el, hogy körbesétálja a Balatont.

10 nap, 200 kilométer, 9 szállás

Az út neve Balaton Camino, utalva arra, hogy a tó megkerülésével nem csak fizikai, hanem lelki utazás is kezdetét veszi. 10 nap gyaloglás sok mindent átfogalmaz az emberben, van idő egyedül lenni, van idő gondolkodni és kikapcsolni – egészen más formában, mint ahogy azt az ember egy átlagos szabadság során teszi.

Fotó: Dudás Olga
Fotó: Bódi Katalin

Mivel a bicikliút jól járható, és nincsenek benne nagy emelkedők, maga a naponta kitűzött 20-25 kilométer egy átlagos ember számára is teljesíthető, igaz, 10 napon át egymás után felkelni és nekiindulni néha nem egyszerű. Erdőkben, part mentén, nádasok mellett visz az út olyan csúcspontokkal, mint az akarattyai magaspart, a szürke marhás Kerekedi-öböl vagy a fonyódi kilátás a Badacsonyra és a tanúhegyekre.

A Balaton Camino idén május 18–27-ig tart

Az alapcsapat mindennap hírt ad majd magáról, de bárki csatlakozhat a túrához. A lányok folyamatosan tudósítanak majd a tavaszi Balatonról. Felfedezik az út mentén nyitva lévő helyeket, a legjobb pihenőpadokat, a legfinomabb ebédeket, a legszebb szakaszokat, és hírt adnak a szállásokról is. Közben találkoznak és beszélgetnek helyiekkel, balatoni kötődésű vendégekkel, fotóznak, és mesélnek a blogon.

Fotó: Bódi Katalin
Fotó: Böröcz Éva

A cél megmutatni, hogy a Balaton minden évszakban tökéletes úti cél a kikapcsolódásra, és hogy körbesétálni különleges élmény – akkor is, ha valaki nem egyben, hanem szakaszonként teljesíti a távot. A sétában segítséget nyújtanak majd a Nagyon Balaton-megállópontok. Ezek a panorámásfotó-pontok egész évben várják a megérkezőket, hirdetve, hogy az út mindenki számára nyitva áll.

Fotó: Gyárfás Rumpler Krisztina

Ha csak 1 napra szeretnék csatlakozni, akkor is mehetek?

Igen! A szervezők közzéteszik majd a napi reggeli találkozópontokat, ahol könnyen csatlakozhat bárki a csapathoz. Ha valakinek hosszú az egy nap is, akkor is érdemes elindulni, bármikor befejezheti a programot egy helyi étteremben vagy a Balatont csodálva egy padon.

Fotó: Katona Dóra
Fotó: Janovics Edit

Legjobb tanács nekiindulóknak: futócipő, vízhólyagtapasz, Richtofit, hintőpor, power charger, varrás nélküli túrazokni
Időpont: 2018. 05. 18–27.

Menetrend:

2018. 05. 18. Balatonakarattya–Alsóörs
2018. 05. 19. Alsóörs–Tihany
2018. 05. 20. Tihany–Balatonszepezd
2018. 05. 21. Balatonszepezd–Szigliget
2018. 05. 22. Szigliget–Keszthely
2018. 05. 23. Keszthely–Balatonfenyves
2018. 05. 24. Balatonfenyves–Balatonboglár
2018. 05. 25. Balatonboglár–Balatonszárszó
2018. 05. 26. Balatonszárszó–Siófok
2018. 05. 27. Siófok–Balatonakarattya

További információ: Balaton Camino

Címlapfotó: Böröcz Éva

Az Annabáli Csemege lett 2018-ban a Balaton fagyija
Megmutatták, hogy a magyar tengernél is minőségi fagyizók találhatók.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik