Életmód

Százezrek ugranak ma egyszerre a természetes vizekbe

Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Nagy Ugrás: amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése. A WWF Magyarország idén is felhívta a településeket és közösségeket figyelmét, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor!

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre.

Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

A programnak idén Göd lesz a hivatalos helyszíne. Tizenhárom közösség döntött úgy, hogy saját rendezvénnyel hívja fel a figyelmet az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésére, és egy közös csobbanással ünneplik ezt meg vasárnap.

A verseny rendkívül szoros volt, a nyertes végül a Boldogságcseppek Alapítvány és Gödi Anyák Angyalai közös pályázata lett, akik a felsőgödi Duna-parton rendezik meg nagy ugrásukat. Olyan szórakoztató eseményekkel készülnek, amelyek kiemelik vizeink védelmének fontosságát.

MTI Fotó: Kovács Attila

Mindent az élővizek megóvásáért

A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát.

A kezdeményezés a folyók iránti elkötelezettséget szimbolizálja. Az idei Nagy Ugrás különösen fontos lesz, hiszen az Európai Bizottság az éltető vizeink védelmét szolgáló Víz Keretirányelv felülvizsgálatát éppen a nyári hónapokban fogja elindítani

– mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Falvak ünneplik a férfit, akinek 36 évébe telt, hogy vízhez juttassa az embereket
10 kilométernyi vízcsatornát épített, hogy ezáltal jobb élethez segítse a falu lakóit.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik