Nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót rendeztek augusztus 4-én Jászberényben, ahol a méztermelők, eszközgyártók és forgalmazók bemutatkozóját szakmai fórumok és szórakoztató műsorok egészítették ki – köztük a mézkirálynő-választás.
A mézkirálynőt immár hagyományosan a jászberényi találkozón választja meg minden évben a szakmai zsűri. A méz nagyköveteként a mindenkori mézkirálynő feladata, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a méz jótékony hatásait, ösztönözve ezáltal a lakosságot a tudatosabb mézfogyasztásra.
A döntés értelmében Lesti Kitti viselheti egy éven át a mézkirálynői koronát, udvarhölgyei Páprádi Anna Bíborka és Gondon Dóra lettek.
Gyerekkori álmom vált valóra a mai napon, hiszen mézkirálynővé választottak Jászberényben, a XXXI. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozón. A mézkirálynői cím mellett elnyertem a közönségdíjat is, amely megduplázta örömömet. Udvarhölgyeimmel a legjobb tudásunk szerint, szívvel-lélekkel fogjuk szolgálni a magyar mézet és méhészetet
– írta Facebook-oldalán Lesti Kitti, az új mézkirálynő.
Magyarországon a méhészek száma 20 ezer körüli, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult. A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente, egy főre hetven dekagramm körül jut.
Kiemelt kép: Facebook/Lesti Kitti