Virágzó vidékünk

Végzetes lehet a medvehagyma és a gyöngyvirág összetévesztése

Volt már belőle tragédia.

Március elejétől láthatók már a hajtásai a gyógyhatásáról már régóta ismert, erősen fokhagymaillatú medvehagymának, mely nevét onnan kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is.

A medvehagyma fiatal leveleit és hagymáját gyógyászati célokra használják. Vérnyomáscsökkentő hatású, jó hatással van az emésztőrendszerre és a szervezet ellenálló-képességét is javítja. A népgyógyászat felső légúti megbetegedések esetére is javasolja a növényt, melyre a gyógyászaton kívül a gasztronómia is felfigyelt. Emberi fogyasztásra a fiatal zöld levelei és a hagymája alkalmas.

A népies nevén kígyóhagymának is nevezett növényt március végén, április elején lehet gyűjteni, ám leszedésével fokozottan vigyázni kell.

A medvehagyma levele ugyanis külsőre megtévesztően hasonlít a később virágzó gyöngyvirág, és az őszi kikerics levelére. Összetévesztés esetén az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet, mert mindkét növény mérgező.

A legismertebb eset 2013-ban történt, amikor egy neves sportember keverte össze a két növényt, és mérgezésben meghalt.

Egyértelműen megkülönböztetni a növényeket egymástól szaglással lehet, a gyöngyvirágnak és a kikericsnek ugyanis nincs fokhagymaillata. A gyöngyvirág levelei rövidebbek is.

Fotó: pixabay.com

Medvehagymát csak a védett területeken tilos szedni, állami erdőkben még megengedett a szedése, fejenként napi 2 kg-ig, saját fogyasztásra. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. Természetesen magánkézben lévő erdők esetében is engedélyt kell kérni.

A növény gyűjtésénél érdemes odafigyelni arra, hogy a tövénél fogjuk meg, s a leveleknek egy-egy tőről csak a felét szakítsuk le. Lehetőleg a hagyma ne mozduljon meg a talajban. A jövőbeni termés miatt érdemes arra is figyelni, hogy ha nem tépjük le az összes levelet, tovább él a növény.

Kiemelt kép: Pixabay.com

Hamarosan kezdődik a medvehagyma szezon a Mecsekben
A hazai erdők biztosítják területeiken az egészséges növény gyűjtését.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik