Életmód

100 állatot gondoz a 92 éves bácsi

Júniusban lesz 93 éves, de a munka meg se kottyan neki.

Hódmezővásárhelyen egyedül látja el állatait Imre Bálint bácsi. Közel 80 tyúkját, 2 tehenét és 9 disznóját gondozza – írta a delmagyar.hu.

Lassan én vagyok 100 éves, nem a házam, ebben Rózsa Sándor is mulathatott volna, olyan régi. Legalább 200 éves – mondta a lapnak az idős gazda.

Bálint bácsi jó egészségnek örvend, bottal még sohasem járt. A Délmagyarnak elmondta:

Ahogy kipottyantam édesanyámból, már elkezdtem gazdálkodni. Jó, túlzás, de amint megtanultam járni, már az istálló körül tébláboltam, fuvaros apám korán befogott dolgozni, vizet hordtam az állatoknak.

25 éve hunyt el a felesége, azóta egyedül látja el állatait. 6 órakor kel, a munka a tehenek fejésével kezdődik. Napközben mindig van tennivaló a ház és az állatok körül, majd amikor eljön az este, Bálint bácsi rádiót hallgat, tévét néz.

A közhiedelemmel ellentétben a munka nem teszi tönkre az embert, inkább karbantart. Erre én vagyok a bizonyíték – vallja Imre Bálint.

Címfotó: Imre Péter,  delmagyar.hu

Olvasói sztorik