Életmód

Pénzt kapnak a fogyókúrázók a dúsgazdag magyar faluban

A sajátos egészségügyi programot a polgármester találta ki.

Szó szerint lefogyasztotta a faluját Drávaszerdahely polgármestere – írta az OKPÉCS. Alpár György, a település első számú embere azt találta ki, hogy pénzzel támogatja azokat, akik vállalják: megszabadulnak néhány felesleges kilótól. Az év elején meghirdetett versenybe 21-en neveztek be: hat hónap alatt a legtöbbet egy 42 éves férfi fogyott, ő 12 kilót dobott le és így gazdagabb lett 24 ezer forinttal.

tréning1

A ledobott kilók után minden résztvevő pénzt kapott, összesen 124 ezer forintot osztottak szét a fogyókúrázók között. Ugyan csak 100 ezer forintot különítettek el erre a célra, a hiányzó összeget gyorsan pótolták. Az igazi siker azonban az, hogy a falu fittness termében néhány hónap elteltével egymásnak adják a kilincset a helyiek.

Ahogy korábban mi is megírtuk, Alpár György először arról lett ismert lett, hogy mulatós dalokat énekel, videoklipet forgatott “Nagyon baba” címmel, és rendszeresen fellép mulatságokon. Innen ragadt rá a mulatós polgármester elnevezés.

A 200-nál alig több lakosú Drávaszerdahelyen egyébként bőven miből osztogatni. A falut a 10 leggazdagabb magyar település között jegyzik, köszönhetően annak, hogy a falun megy keresztül a horvát-magyar földgázvezeték. Ez évente közel 40 millió forintnyi iparűzési adót jelent – összegezte az OKPÉCS.

Ebből az összegből az alábbiakra is futja:

  • ingyen buszoztatják a gyerekeket óvodába és iskolába,
  • óvoda- és iskolakezdési támogatást osztanak,  a középiskolások után 40 ezret, az általános iskolások után 30-at, az óvodások után pedig tízet,
  • szociális étkeztetést vezettek be,
  • évente egy köbméter fát adnak minden háznak,
  • ingyenessé tették a szennyvízszippantást, valamint
  • ingyen beoltják és chippel látják el az összes kutyát
  • nincs adó sem és
  • nem kell fizetni a szemétszállításért.

Ezek ismeretében a fogyókúrára fordított 124 ezer forint aprópénznek számít Drávaszerdahelyen.

Képeink illusztrációk – Fotók: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik