Életmód

Világcsúcsot sétált Szent Márton Útján a kalocsai tanár

40 nap alatt gyalogolt 2000 kilométert a zarándokúton.

Kinyó Zsolt, a Kalocsán élő történelem-földrajz szakos tanár 2016. június 9-én kezdte a nagy kalandot: a franciaországi Toursban nekiindult a több mint 2000 kilométeres Szent Márton Útnak, hogy 40 nap alatt – különösebb pihenők nélkül – végigsétálja a Szombathelyig tartó távolságot – írta a nyugat.hu.

Balról a harmadik Kinyó Zsolt, a szombathelyi megérkezés után
Balról a harmadik Kinyó Zsolt, a szombathelyi megérkezés után

A zarándokoknak ez többnyire 3-4 hónapba telik, a kalocsai tanárnak azonban elég volt 40 nap. Az előre tervezetteknek megfelelően szinte percre pontosan ért a vasi megyeszékhely Fő terére július 18-án, idejét tekintve világrekorddal zárva a maratoni túrát.

A Szent Márton Út

A Szent Márton európai kulturális útvonal (latinul Via Sancti Martini) 2005-ben jött létre. A kezdeményezés Franciaországból és Magyarországról gyakorlatilag egy időben, de egymástól függetlenül indult. A luxemburgi székhelyű Európai Útvonalak Intézetéhez az alapító nyilatkozatot a francia kezdeményezők nyújtották be. Az útvonalat az Európa Tanács „kiemelkedő jelentőségű európai kulturális útvonallá nyilvánította”, hogy bemutassa Európa legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit. A Szent Márton Út két csomópont köré szerveződik. Az egyik csomópont Szombathely, az ókori Savaria, ahol Márton megszületett, másik Tours városa Franciaországban, ahol Mártont püspökké választották, ahol ma a sírja található. A két várost összekötő fő útvonal Magyarországot, Szlovéniát, Olaszországot és Franciaországot érinti, de vannak leágazásai Horvátország, Szlovákia, Csehország, Hollandia és Németország felé is.

Zsolt úgy tartotta az ütemtervet, hogy próbált minden nap legalább 50 kilométert sétálni. Voltak napok, amikor túlteljesített anélkül, hogy észrevette volna, viszont olyan nap is volt, amikor nem sikerült elérnie a kitűzött távot.

zarándok4

Átlagosan 48-60 kilométert sétált egy nap.Túrazsákjában 1 póló, zokni, alsó, pulóver, esőkabát, alváshoz szükséges polifóm és hálózsák, kívül sátor a zsákra felfogatva, víz és élelem „lapult”, mely összesen 14 kilót nyomott. Az útra csak egy pár cipőt vitt magával, a lábbeli talpa szinte teljesen elkopott, mire Szombathelyre ért.

A szombathelyi városháza előtt kisebb tömeg várta: ókori római ruhába öltözött trombitások harsonáztak, és felesége, valamint Puskás Tivadar polgármester üdvözölte elsőként az út végén.

Kinyó Zsolt Facebook-oldalán így összegezte a 40 nap történéseit:

Sok mindent megéltem, sok-sok kedves emberrel találkoztam. Hihetetlen önzetlen emberekkel, akik nem kérdeztek, hanem segítettek. Nem beszélik , hanem élik a szót és ezáltal nagyon hálás vagyok nekik a segítségért, másrészt azért, hogy ilyen sok tanítást adtak nekem ezáltal. Az időjárás néhol próbára tett, és össze kellett szorítani a fogam, úgy menni tovább rendületlenül. Az út sokszor megvendégelt hol ilyen, hol olyan gyümölccsel. Persze kicsit fogytam (mondjuk úgy, hogy szálkásodtam) az úton (10 kg mínusz). Feledhetetlen élmény volt! Azt gondolom, a mindennapi szálláshely keresése különösen nehézzé tette. Sokszor sikerült a sátornak szabad területet találni. Aludtam asztalon, kocsi platóján, padon, szakadó esőben, vízben, szabadban, legelőn, istállóban és még ki tudja hol. Az a fogadtatás, amiben részem volt Szombathelyen, bearanyozta az egészet. Nagy-nagy köszönet mindenkinek, akivel az úton találkoztam és segítette az utam, vagy éppen nem.

A kalocsai tanárnak nem ez az első nagy teljesítménye

10 év alatt két alkalommal járta végig El Caminót, 2007-ben feljutott Afrika csúcsára, a Kilimandzsáróra, 2011-ben megdöntötte a 6 óra alatt legtöbb kilőtt legtöbb kilőtt nyílvesszők rekordját, 2012-ben gyalog vitte a magyar zászlót a londoni olimpiára, 2015-ben pedig feljutott a Kaukázus legmagasabb pontjára, az Elbruszra.

További kalandjairól Zsolt weblapján olvashattok.

Fotók: Facebook/Kinyó Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik