A festői Berethalomban mintha megállt volna az élet. A lovas szekerek a hétköznapok részét képezik, a helyiek pedig a falu macskaköves főterén adják-veszik egymás között a kézzel készített termékeiket. A település szívében emelkedik a 15. században épült Berethalmi Erődített Templomegyüttes, amely az UNESCO Világörökség részét képezi.
Talán elsőre rémálomnak hangozhat, de a feljegyzések szerint a házastársi börtön rendkívül hatásosnak bizonyult.
A szent épületnek köszönhetően amíg Berethalom volt a püspöki székhely, mindössze egyetlen válás történt
– nyilatkozott Ulf Ziegler, a település jelenlegi papja.
A kicsi, sötét börtönt később múzeummá alakították, és a mai napig látogatható. A szoba alacsony mennyezettel és vastag falakkal rendelkezik, és alig felbútorozott: mindössze egy asztal, egy szék, egy tárolórekesz és egy hagyományos szász ágy található benne, amin legfeljebb egy gyerek férne el kényelmesen.
Az erdélyi szászok lutheránusok voltak, és szigorú szabályok szerint élték az életüket. Még a válást is feltételekhez kötötték, ilyen volt például, hogy próbálkozniuk kellett a kapcsolat megmentésén.
Ilyenkor a válni készülő házaspár felkereste a helyi püspököt, aki házastársi börtönbe küldte őket, hogy meglássák, tényleg nem bírják-e tovább egymás mellett.
A börtön egy eszköz volt, hogy megőrizzék a régi keresztény értékeket. Védte a nőket és a gyerekeket, akiknek élete a családi egységtől függött azokban az időkben
– magyarázta Ziegler.
Ha valaki elvált, a férfinak a fizetése felét az exfeleségének kellett adnia, majd ha újraházasodott, a második nejét semmi sem illette.
A szászok a 12. században II. Géza király invitálására érkeztek Franciaországból, Belgiumból, Luxemburgból és Németországból Erdélybe, hogy védjék a térséget a tatár és ottomán támadásokkal szemben, és fellendítsék a gazdaságot.
A templom 11 méter magas erődítményéből bámulatos a kilátás a falura és a környező hegyekre, magára a természetre. A helyiek még most is az régi mezőgazdasági technikák segítségével és kereskedéssel keresik a kenyérre valót. Az évszázados hagyományoknak megfelelően a közeli dombokon juhászok terelik a juhokat.
Az élet lassan halad Berethalomban, ugyanakkor a párokra manapság már kevésbé nehezedik gazdasági és vallási nyomás, hogy együtt maradjanak.
Régen nem a szerelem, hanem a munka és a túlélés miatt nem váltak el az emberek. Ha bezárták őket hat hétre, nehéz helyzetbe kerültek, és nem tudták, miből lesz élelmük a következő évben. Együtt kellett dolgozniuk, ha enni akartak
– mesélte Ziegler.
A pap szerint a házastársi börtön koncepciója a mai házasoknak is taníthat valamit. Sőt, nem ő az egyetlen, aki így gondolja: az elmúlt időszakban rendszeresen érkeznek a megkeresések pároktól a sötét szoba igénybevételére.
A modern családoknál egyre és egyre kevesebb idő jut a másikkal foglalkozni. Sokkal önzőbbek vagyunk, mint az őseink. Magányosságban szenvedünk, ezért kellene többet beszélgetnünk egymással. Így láthatnánk meg, hogy mi igazán fontos számunkra és mi köt össze bennünket.