Életmód

Nyugdíjba vonult az ország egyetlen női mozdonyszerelője

Negyven éven át ugyanazzal az ívkulccsal dolgozott, és szerelt sok mozdonyt.

Nyugdíjas lett az ország egyetlen női mozdonyszerelője. Megyeri Katalin 40 évet töltött a MÁV miskolci karbantartó műhelyében, ahol kétszáz férfi között dolgozott. Bakancs, szerelőruha, sisak volt a mindennapi öltözéke, most örül, végre megélheti nőiességét – írta a boon.hu.

Hiányzik majd a műhely, nehéz volt elbúcsúzni – mondta a lapnak a vasutas családból származó hölgy, aki női mivoltából fakadóan nem lehetett mozdonyvezető, így a szerelés mellett tette le a voksát.

A karbantartóműhely volt az első és egyetlen munkahelye. Negyven éven át ugyanazzal az ívkulccsal dolgozott, ezzel szerelte a különböző típusú motorvonatokat.

Egy leánygyermeke és két unokája van, de nyugdíjasként sem szeretne otthon ülni, mindenképp dolgozni akar. Természetesen nőiesebb munkát keres, egy butikba már jelentkezett is.

Megyeri Katalin táskájában 40 év alatt rúzs helyett inkább szerszámok voltak, de ez most megváltozik. Boldog nagymamaként, és továbbra is aktívan dolgozó nőként élheti mindennapjait. Jó egészséget kívánunk hozzá.

Fotó: boon.hu – Bujdos Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik