Életmód

A falu összes házára virágokat fest a 90 éves nagymama

Ugye mindenki emlékszik az aprócska lengyel falura, ahol még a kutyaólat is népi motívumok díszítik?

Nos, a csehországi Louka falujának egyik 90 éves lakója hasonlóan vonzóvá szeretné tenni települését, ezért a házak ablakainak és ajtóinak körbefestésével üti el az idejét – írja a Bored Panda. Bár télen a hideg miatt fel kell hagynia hobbijával, tavasszal újult erővel vág majd neki a feladatnak.

Fotó: Obec Louka

Anežka Kašpárková fiatalabb korában kizárólag földműveléssel valamint családjával foglalkozott. Miután nyugdíjba ment – úgy 30 éve – beteljesítette álmait és teljes munkaidőben művésznek állhatott. A mesterséget egy nála idősebb asszonytól tanulta el, akinél rendszeresen rajzleckéket vett.

A néni ék festék és egy kis kefe használatával rendkívül bonyolult, ám annál látványosabb virágmintákat hoz létre, amelyeket a hagyományos morva műalkotások ihletnek.

Rajzait sosem tervezi meg előre, mindig a fantáziájára bízza a végeredményt.

Fotó: Obec Louka

Bár mostanra nemcsak falujában, hanem országszerte kalapot emelnek munkássága előtt, a nagymama szerint szimplán az örömére szolgál, hogy még szebbé teheti a faluját.

Művész vagyok. Élvezem, amit csinálok és segíteni szeretnék

– nyilatkozott a cseh médiának a néni, hozzátéve, hogy a kedvenc épülete a kápolna, itt dolgozik a legtöbbet.

Anežka Kašpárková egy újabb bizonyíték arra, hogy az életkor valójában csak egy szám, pláne akkor, ha az ember kreativitásáról van szó.

Fotó: Obec Louka
Fotó: Obec Louka
Fotó: Obec Louka
Fotó: Obec Louka
Fotó: Obec Louka
Fotó: Obec Louka
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik