Életmód

100 évesen jó egészségnek örvend az egykori hadifogoly

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 09. 26. 11:28

Reggel egy kis pálinka, vagy konyak, és indulhat a nap.
Korábban a témában:

A napokban dr. Molnár Attila polgármester, dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester és Takács József önkormányzati képviselő köszöntötte Komáromban a 100 esztendős Bakos Józsefet, írja a komarom.hu.

Józsi bácsi Körösladányban született az első világháború lezárásának évében, 1918-ban. Átélte Trianont, a Horthy-korszakot, a második világháborút – 8 évig volt katona, ebből három hónapot töltött orosz hadifogságban -, a Rákosi- és a Kádár-rendszert, 1956-ot, a rendszerváltást – azaz szinte az egész XX. századot. 1962-ben költözött Komáromba, ahol először az Almásfüzitői Timföldgyárban helyezkedett el kocsitöltőként, havi 800 forintos fizetéssel, majd az építőiparban vállalt munkát, és onnan ment nyugdíjba. Három fia született, az évek során 7 unokával, 4 dédunokával és 3 ükunokával ajándékozta meg a Teremtő.

12 esztendős korom óta dolgozom, ma is megcsinálok mindent a ház körül, ha az erőm engedi. Reggel egy kis pálinka, vagy konyak, és indulhat a nap

– osztotta meg a hosszú élet titkát Józsi bácsi.

Az ünnepelt elárulta azt is, hogy orvosnál alig járt a 100 év alatt, bár nemrég az influenza ledöntötte a lábáról, de az is csak egy napra. Isten éltesse őt még nagyon sokáig erőben, egészségben.

Kiemelt kép: Józsi bácsi (balra) a születésnapját köszöntő vendégekkel – Fotó: komarom.hu

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács
Egyszer volt influenzás, és kétszer járt orvosnál a hadifogságot is átélt Laci bácsi.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Katowice, 2018. október 19.
Szmogellenes kampány keretében járja az utcákat Katowicében a növényekkel díszített villamos 2018. október 18-án. A sziléziai iparvidék központjában a legszennyezettebb a levegõ Lengyelországban, ezért indított kampányt a vajdaság vezetése és a város közlekedési vállalata a levegõtisztaság érdekében.
MTI/PAP/Andrzej Grygiel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.