Áll egy takaros épület a Fejér megyei Abán, melynek kívül és belül minden porcikája a régmúltat őrzi. A múlt század harmincas éveinek végén épített, 60 centiméter falvastagságú nyári konyha és kovácsműhely Zsinkó István nagyapjáé volt, az unoka pedig nem hagyta veszendőbe menni a portát, sőt már-már muzeális értéket alkotott belőle.
Az már csak hab a tortán, hogy Zsinkó István az értékmentés mellett a kovácsolás mesterségét is elsajátította, így a családi hagyomány ápolója lett.
Gyermekkoromban ivódott belém a tűz szeretete. Ma is gyakran feldereng, ahogy nagypapám kitartóan ütötte a műhely félhomályában derengő, fényt adó tüzes vasat. Iskolai éveim alatt kissé eltávolodtam a műhely nyújtotta élményektől, ám a kilencvenes évek végén jött az égi sugallat, hogy nekem kovácsolnom kell
– mondta érdeklődésünkre az 50 éves férfi.
Zsinkó István örökölte a nagypapa műhelyét, és a régi szerszámokkal kezdte szakmai szárnypróbálgatásait. Néhány éve szükségessé vált a műhely felújítása, melynek meghagyta eredetiségét, hogy annak ajtaján belépve időutazónak érezhesse magát a kíváncsiskodó. Ugyanakkor a külső környezetre is nagy figyelmet fordított: régiségekkel, az egykori falusi élet használati tárgyaival – melyeket vásárolt, örökölt és ajándékba kapott – amolyan szabadtéri múzeumot hozott létre a portán.
Az épület környéke a múltat idézi, és a műhely ajtaja pedig nyitva áll mindazok előtt, akik szeretnék megismerni, hogyan tudta régen az ember kézi erővel megmunkálni a vasat
– említette a mester.
Igen: mester. Mert Zsinkó István autodidakta módon, a szakirodalmat böngészve és néhány kovácsmester szakmai segítségével az évek alatt megismerte a szakma csínját-bínját, és ma már gyönyörű munkákkal büszkélkedhet.
Nagyapámtól sajnos semmit sem tanulhattam, mert csak halála után éreztem a kovácsolás iránti alázatot. Így e lassan kihalófélben levő szakmát magam kezdtem el próbálgatni, gyakorolni. Miután láttam, hogy akad hozzá némi kézügyességem és szépérzékem, a megfelelő irodalmakat gyorsan felkutattam, majd bekopogtattam néhány kovácsmesterhez, akik készségesen álltak rendelkezésemre
– emlékezett a férfi, akit ma már úgy ismernek, mint Zsemi, az ékszerkovács.
Többnyire kisebb tárgyakat készít, így ékszereket, késeket és egyéb használati eszközöket. Mivel a természet, a régmúlt közel állnak hozzá, az általa készített tárgyak – karkötők, gyűrűk, medálok, fülbevalók, kések – régies stílusúak, de teljesen egyedi formák és egyedi díszítésűek. Ezeket kínálja hagyományőrző programokon, kézműves vásárokon, céges rendezvényeken, családi napokon vagy éppen gyerektáborokban.
Igyekszem minél régiesebben bemutatni a kovácsolást, a ruházatomat is ehhez igazítom bemutató programjaimon. Fontosnak tartom, hogy az emberek találkozzanak a vas melegen történő megmunkálásának szépségével, mely sajnos egyre ritkábban látható. Arra próbálom ösztönözni az érdeklődőket, hogy érezzék át az elmúlt századok embert próbáló munkáinak fontosságát. Remélem, még sokáig tudom méltón képviselni e szakmát és sokaknak nyújtok felejthetetlen élményt a különböző rendezvényeken és kovácsműhelyemben is
– mondta mintegy ars poeticájaként Zsinkó István.
Mint megtudtuk, az abai Zsemi-porta egyre népszerűbb a helyiek és környékbeliek körében. Legutóbb október 5-7. között a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület itt rendezte meg az I. Abai tűzkovács hétvégét sok résztvevővel, és a minden tekintetben jól sikerült programnak jövőre folytatása következik.
Fotók: Zsinkó István
