Julia Mooney, egy New Jersey-i iskola tanára lelkes híve a fenntartható életmódnak és ebben nem is akármilyen példát mutatott diákjainak. Tavaly augusztusban nem mindennapi elhatározásra jutott: kedvenc szürke ruhájában érkezett az iskolába. Ebben még nem is lenne semmi különös, de másnap, sőt harmadnap is abban tanított. És azt követően még több, mint 3 hónapig, azaz pontosan 100 napig viselte ugyanazt a ruhát.
Mooney célja az volt, hogy felhívja diákjai figyelmét egy másfajta gondolkodásra, nevezetesen a tudatos vásárlásra. Eltökélt szándéka volt, hogy rádöbbentse az ifjúságot arra, milyen felesleges költekezésbe esnek, és rámutasson a divatot diktáló cégek manipulációira.
Nincs olyan szabály, amely azt mondja, hogy minden nap más ruhadarabot viseljünk. Miért várjuk el ezt egymástól? Miért gondoljuk, hogy minden nap valami mást kell felvennünk, és miért érzünk folyamatos kényszert az új ruhadarabok mániákus gyűjtésére?
Mooney először semmit nem mondott a diákjainak a kísérletéről. Néhányan észrevették a ruhaazonosságot a második napon, és persze voltak, akik nem. Aztán ahogy teltek a napok, úgy lett egyre érdekesebb a szürke ruhás tanárnő, majd hamarosan téma lett a különös öltözködés. A beszélgetések során a diákok megértették, hogy fontosabb a cselekedeteink után megítélni valakit, mint az öltözködése alapján.
Ez olyan dolog, amellyel minden nap foglalkoznak a 12 és 13 évesek. Miközben megpróbálják meghatározni magukat, keresik az önazonosságukat, gyakran márkákkal vagy felszínes dolgokkal azonosulnak, melyben nagy szerepe van a közösségi médiának is
– mesélte a tanárnő.
A kihíváshoz néhány felnőtt is csatlakozott. Mooney férje egy közeli iskola tanára volt, aki heteken keresztül ugyanazt a keki színű nadrágot és sötétkék inget viselte az intézményben és úgy tapasztalta, hogy sok felnőtt is szívesen követte.
Sokan élnek stresszes életet, ráadásként folyamatos nyomás nehezedik ránk azon elvárástól, hogy mindig jól nézzünk ki. Nem akarunk alulmaradni a fogyasztás kultúrájában, divatosak akarunk lenni. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy ennek milyen ára van és nem csak a pénztárcánkra, hanem a környezetünkre nézve is.
A fenntartható életmód inspiráló lüktetése mellett az egyszerűségre való törekvés volt az, ami Mooney-t motiválta. Mint elmondta, végre nem azon tépelődött reggelenként, hogy mit vegyen fel, így értékesebb dolgokra, gyermekei reggeli mosolyára jutott több idő, ráadásként a nap végén a ruhásszekrény rendbetételével sem kellett bajlódnia, mint ahogyan a mosnivaló is kevesebb lett. Hetente egyszer mosott, hétköznap köténnyel védte ruháját az esetleges piszkolódástól.
A kihívás lényegét így foglalta össze:
Gondolkodjunk, mielőtt vásárolunk! Ne dobjunk ki valamit, csak azért, hogy egy új darabot vehessünk. Vásároljunk felelősséggel! Vásároljunk kevesebbet! Tanuljunk meg varrni! Alakítsunk ki magunk körül olyan kultúrát, amiben fontosabb az, hogy mit csinálunk, mint az, hogy mit viselünk.
Mooney mára visszatért a nadrág viseléséhez, de a kísérlet hatásai tovább kísérik. Mint mondta, nem gondolja, hogy kétszer ugyanazt a ruhát kell felvennie két egymást követő napon, de sokkal jobban érzi magát, mióta kisebb ruhásszekrénye van.
Felelősséget érzek a bolygónk és az emberek egészsége iránt. Tettem valamit, amivel környezettudatosabbá vált néhány embert, mindeközben kevesebb energiát fordítottam a ruházatomra és többet a gyermekeim szeretetére, a diákjaimmal való együttlétre és a a mindennapi boldog létezésre.
Kiemelt kép: Julia Ranson
