Életmód

Aromaterápia és illóolajok: nem a kapzsi fogyasztói társadalom kielégítése a cél

Nagy szív, szabad lélek és egy nagy adag elkötelezettség: alapvető, hogy egészségesek legyünk.
Korábban a témában:

Azt mesélte, szerinte a növények, kiváltképp a gyógynövények iránti rajongással jött a világra. Gyerekkorában egy kisváros szélén volt az otthona. Sokat járta a mezőket a kis növényhatározó című kisokos grafikáit bújva. A mai napig szép emlékként őrzi ezeket a kirándulásokat.

Reál érdeklődése nem veszett el az évek folyamán, és életét a természettudományok felé kormányozta. Vegyész lett, majd, mivel tudásvágya nem csillapodott, ledoktorált a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán.

Egy acélszürke szerelmes pillantás mutatta meg nekem, hogy létezik a kémcsöveken túl is világ, amit sem megfogni nem tudok, sem leírni kémiai képletekkel vagy egyenletekkel, viszont meghatároz minden láthatót és megfoghatót. Ez a lélek, aminek harmóniája nélkül a test sem fog sokáig olajozottan, boldogságban szárnyalni.

Aztán jöttek a gyerekek, velük együtt a mindenre képes teremtő erő, amit a nők értenek igazán. A tanulással sem álltam le, aromaterapeuta lettem és elég bátor ahhoz, hogy a saját utam járjam. Persze, most is tanulok: természetgyógyászatot, hogy minél komplexebben végezhessem segítő tevékenységemet.

Dr. Takács Tóth Diána története saját bevallása szerint teljesen klasszikus. A családtagjainak kezdett krémeket, szappanokat készíteni természetes alapanyagokból, s mivel a termékek után egyre többen kezdtek érdeklődni,  megalapult az ÁNTSZ feltételeinek is megfelelő műhely, a Dianatura.

Azt tanultam, hogy a natúr és natúr között is van különbség. Sok mindent elfogad az EU kozmetikumipar természetesnek. Például a MICA-port is, amivel szappant lehet színezni. Az alapja természetes pala, a színezék rajta már nem annyira. A szkvalént az olívaolajból vonják ki. Ez akkor természetes? Némi kémiai átalakítás folyamán szkvalánná alakítható. És ez, természetes? Az eredete az… Én pedig letettem voksomat az abszolút természetes mellett. No szkvalán, no MICA. Így aztán a természetből sohasem lesz lila szappan… Csak erről az emberek sokat nem tudnak. Ahogyan az illóolajokról sem.

Fotó: allthatmakesyouhappy

Dia ezért, első lépésként elkezdett blogot írni. Szerette volna, ha az emberek többet tudnak az aromaterápiáról, ezért virtuális tolla alól ebben a témában kerültek ki blogbejegyzések. Majd mindenféle magazinokba és kiadványokba kezdett publikálni, szakmai cikkeket írni.

A blognak köszönhetem, hogy a Dianatura kinőtte magát. Összetalálkoztam egy szakmájában elismert reumatológus főorvossal, dr. Koroknai Andrással, aki támogatja a természetes megoldásokat és holisztikusan közelít az emberhez. Nagy terveink vannak. Első lépésként létrehoztuk a HerbaTherapy Kft.-t, aromaterápiás gyógyhatású termékeket készítünk. Koroknai doktor elmondja, mik a leggyakoribb panaszok a praxisában, gyulladáscsökkentés, vízhajtás, stresszoldás a probléma, amire megoldás kell, én pedig ismerve az illóolajok hatását, összekeverem azt.
A HerbaTherapy igazi családi vállalkozás, a csapathoz tartozik még a férjem, Takács Róbert a beszerzés nagymestere, projektfelelős, és Koroknai doktor felesége, Márta Katalin, exjogász, aki az élesszemű marketing-guru a csapatban.

A HerbaTherapy gyógytermékek hamarosan meg is jelennek a piacon, kizárólag a webshopban és gyógyszertárakban, rendelőkben lehet majd hozzájuk jutni.

Elsőként az ízületi panaszokra és izomfájdalomra létrehívott Könnyed mozdulatok krém kerül majd a polcokra. Az előzetes tapasztalatok nagyszerűek. Kitartó használatukkal, kezeléssel gyors és látványos javulás érhető el

– mondta el Dia.

Fotó: csabahorvathessentials

Koroknai doktornak két rendelője van: Dunaújvárosban és Zuglóban. Mindkét helyen elérhető az aromaterápiás tanácsadás. Aromaterapeutaként remek lehetőség orvos kontroll mellett dolgozni, mivel a diagnózis felállítása minden esetben az orvos feladata. A klienssel beszélgetek, megismerem az életmódját, indíttatását, esetleges allergiáját, vérnyomást, sok más egyéb tudnivalót, és ajánlok számára megfelelő illatterápiát. Körültekintőnek kell lenni, mert az illóolajok tömény koncentrátumok, sokféle ellenjavallattal, amiről a legtöbb ember mit sem tud. Ez az én feladatom.

Mivel a legtöbb ember nem ismeri az illóolajokat, sem azok pontos szerepét, tulajdonságait, vagy azt, hogy tulajdonképpen mi mindenre is jók, Diáék társadalmi szerepvállalásunk zálogaként interaktív előadásokat tartanak a prevenció és illóolajok téma köré szervezve.

Fotó: csabahorvathessentials

Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogyan tudja egy laikus is felismerni a minőségi illóolajat. Mert nem egyszerű. És nem csak a HerbaTherapy illóolaja a szupertökéletes, szerencsére van még néhány magyarországi termelő és forgalmazó, aki megbízható és tiszteli annyira az embereket, hogy nem csalja meg és csapja be őket. A hallgatók sokszor meglepődnek, milyen érdekes és valós dolgok is húzódnak a háttérben. Élvezzük mindannyian az összejöveteleket. Szagolgatunk, játszunk is! Sajnos nagyon félrevezetettek az emberek, szeretnénk rendet tenni a fejekben. Legutóbbi rendezvényünk még mindig elevenen él bennem: a Kiscelli Múzeumban tartottuk előadásunkat szuper közönség előtt, fantasztikus élmény volt, ahogy a hallgatóság együtt volt velünk nem csak testben, hanem lélekben is.

Az illóolajok népszerűsítését tűzték zászlajukra. Hiszik, mindenkinek egyszerűbb volna az élete, ha az alap illóolajokkal tudna biztosan bánni, és nem volna rest mindennapi életébe bevonni ezeket.

Fotó: csabahorvathessentials

Az aromaterápia nem új keletű tudomány, több ezer éves múltra tekint vissza. Napjainkban reneszánszát éli! Hosszú távú, hamar megtérülő befektetés a saját egészségünk záloga. Íme, egy ősrégi ökoprevenció, ami embernek, állatnak, növénynek, és még vén bolygónknak is jót tenne. Minden megjelenésünk előtt sokat készülünk, az emberekért és egy kicsit talán tudunk tenni az emberiségért is

– mondta el Dia, aki elárulta, munkájában, hozzáállásában nagyon meghatározó a családja, akik szerető, boldog hátteret biztosítanak számára, valamint megadják azt a rugalmasságot és szabadságot, ami a munka és a család közt ingázva bizony elengedhetetlen.

Férjemmel és három gyermekemmel nagyon szoros, meghatározó a kapcsolatom. Ida 8 éves, Lőrinc 5, Gellért 2. Waldorf család vagyunk. Nincsen tévénk, sem a gyerekeknek képernyőik, szeretünk kirándulni, kártyázni, olvasni, fára mászni és sárban henteregni szakadó esőben, borozgatni nyári estéken kettesben, amikor a gyerekek már az igazak álmát alusszák. Az édesanyám és húgom is nagyon sokat segítenek, bátran bevállalják egyszerre a három gyereket napokra, így mi rendszeresen tudunk a férjemmel kettesben időt tölteni, feltöltődni, egymásnak lenni. Enélkül nem tudna a családunk működni.

Fotó: Petra Varasdi Photography

Konzervatív vagyok, és ez meglátszik a termékeimen is. Semmi csili-vili. A cél vezérel, hogy tiszták és egészségesek legyünk – nem a fogyasztói társadalom kapzsi kielégítése. Ezért van teafás szappanom, meg levendulás. Egészen puritán. Viszont cserébe rózsaszín agyaggal, csalánnal, kurkumával, zöld agyaggal és pirospaprikával színezek. Nincs emulgeátor meg térfogatnövelő. Mert a szervezetnek nincsen rá szüksége, így azt gondolom, a terméknek sincs. Sokszor elhangzik, hogy kompromisszumot kell kötni, ha a valódi natúr termék mellett tesszük le voksunkat. Nem egészen értek egyet: a natúr szappan ugyanúgy képez dús habot, ha megfelelő recept szerint készül!
Gyűlölöm a hazugságot és a képmutatást, amikor az illóolajok minőségéről kell szólnom és a magyarországi helyzetet boncolgatni, felháborít az a rengeteg fals és veszélyes információ, amit az emberek tudatába elültettek. Azt kell mondanom, mi az árral szemben úszunk, de remek a kondíciónk: nagy a szívünk és szabad a lelkünk!

Kiemelt kép: allthatmakesyouhappy

Ismerjük meg: citromfű, indiai fűszercirok vagy moldvai sárkányfű?
Illatuk hasonló, de gyógyhatásuk kevésbé, így nem árt, ha figyelünk.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.