Életmód

Kisecset: a falu, ahol a hagyományt nem őrzik, hanem benne élnek

A helyiek azt állítják, még az oroszok sem találták meg a világháború idején: melankolikus hangulat csodaszép képeken.
Korábban a témában:

Mohos Zsófi azt mondja magáról, az őszinte, értékes pillanatok rajongója. Fotográfusként ezeket a pillanatokat keresi, ezekre fókuszálja a gépét, és azon igyekszik, hogy elkapja, és a jövőnek is megtartsa ezeket az értékeket.

Egész kicsi korától sok időt töltött Magyarország északi részén, Palócföldön egy kicsi zsákfaluban, amiről a helyiek azt állítják, még az oroszok sem találták meg a világháború idején.

Nagydíjat nyert egy szegénységben élő nagycsaládról készült fotósorozat
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett pályázatra kétezernél több munka érkezett.

Kisecset egy kevesebb, mint kétszáz fős zsákfalu. Hajdanán háromszor ennyien is lakták, és nagy közösségi élet volt itt. A régiek meséltek nekem szüreti bálról, aratási ünnepségről, népes iskoláról. Még én is emlékszem, két kocsma is volt a faluban gyerekkoromban. Ma már egy sincs. Se bolt. Van viszont egy frissen felújított művelődési ház, virágokkal, fákkal körbeültetett tiszta kis patakmeder, lassanként felújított parasztházak.

Van a falu végén, az egyik kis görbe dombon egy kereszt. Azt beszélik, filmet forgattak ott, nagyon, nagyon régen.

Fotó: Mohos Zsófia

Ma is szívesen emlékszem arra, ahogy ülök a fa sámlin, és hallgatom az izgalmas elbeszéléseket. Például a falu környékén lévő Büdös-tó-hegy nevű helyről, amiről azt beszélték nekem, hogy a helyén régen volt egy tó, és a partján egy kastély. Elátkozott kastély volt, sok rossz dolog történt ott, mígnem egyszer egy nagy esőzés után rászakadt a hegy… innen kapta a nevét.

De meséltek a Kisecset mellett álló nagyobb hegyről is, aminek a teteje homorú a faluból nézve. A falusiak mendemondája szerint a török időkben egy csata után hordták el a tetejét, hogy oda temessék a sok halottat.

Fotó: Mohos Zsófia

Emlékszem sok kedves pillanatra a baromfiudvarban, a bárányokkal a mezőn, a traktoron, az UAZ platóján. Ahogy felnőttem és fényképezőgép került a kezembe, éreztem, hogy ezeket meg kell örökítenem. Amíg még lehetséges. Mert már nem kapirgálnak minden udvaron a tyúkok, mert egyre kevesebb a traktor hangja a faluban, mert a templomból szép lassan elfogynak a nénik.

A fa kereszt is csak ott áll a dombtetőn, némán, megkoronázva a legbékésebb kis völgyet, amit csak ismerek. Közben bégetnek a bárányok, visszhangzik a kolomp hangja, ahogy hazatér az akolba a nyáj.

Görbeország. Mikszáth Kálmán nevezte így Palócföldet és úgy érzem ez tökéletesen kifejezi a vidék és ott élő emberek girbegurba báját, kedvességét.

– meséli Zsófi, aki elkezdte látogatni és fotózni a faluban élő embereket. De nem csak fotózott. Meghallgatta és megismerte őket.

Fotó: Mohos Zsófia

Ők a hagyományt nem őrzik, hanem benne élnek. Viszi őket az akarat. Viszi őket születésüktől kezdve, egy egész életen át. Rózsi nénibe például egy temetésen karoltam bele, hogy segítsek a meredek úton a sírhoz jutni. Gyerekkorom óta ismertem őt, de akkor beszélgettünk először. Többször ellátogattam hozzá, hogy meséljen nekem a régi időkről, az életéről.

SONY DSC
Fotó: Mohos Zsófia

Szeretem megismerni, körüljárni az embereket. Szívesen hallgattam Rózsi nénit, akit nem zavart, hogy közben fotóztam. Csak mesélt és mesélt. Mesélt arról, hogy a gyerekei merre építettek családi házat a hetvenes években. Hogy 12-en voltak testvérek, de ő volt a legkisebb, ő ápolta végül az édesanyját. Arról is beszélt, hogy sokára ment férjhez, már 21 éves is elmúlt. Hogy hiába van víz a házban is, ő a kútból húzza minden reggel főzéshez, mosakodáshoz, mert úgy szokta meg.

Fotó: Mohos Zsófia

Rózsi néni elmondta Zsófinak, nem tudja, hogyan fogja behordani a fát, Zsófi őszinte ámulatára mégsem csüggedt. Hitt abban, hogy minden megoldódik. Mint ahogy akkor is, mikor 3 évvel ezelőtt kórházba került és meg akarták műteni, de ő nem engedte. Mi lett volna addig a tyúkokkal, meg a kerttel? – ez foglalkoztatta a legjobban.

SONY DSC
Fotó: Mohos Zsófia

Rózsi néni azt mesélte nekem, éjjelente három rózsafűzért is elmond. Hallotta másoktól, hogy ha nem tudnak aludni, bekapcsolják a tévét, de ő állította, őt nem köti le az ilyesmi. Helyette a fiatalokért imádkozik a leggyakrabban. Sokszor hallottam tőle: A legfontosabb a hit, a remény és a szeretet. Hol lennék én most e három nélkül?

– meséli Zsófi.

Fotó: Mohos Zsófia

Zsófit elvarázsolta Görbeország, s fotóival ezt a varázslatot akarta nekünk is átadni.

Olyan fotókat akartam készíteni, amelyeken mindenki felismerheti a régi nyarakat, amikor még mezítláb szaladgáltunk az udvaron a baromfi után, amikor a mamát hallgattuk a kis sámlin ülve, ahogy régmúlt idők meséjét szövögeti, miközben dolgos kezeivel kifejti a borsót. Egy olyan világról akartam a képeimmel mesélni,  amelynek mindannyian részesei voltunk, vagyunk. Egy régi, igazi életről.

Fotó: Mohos Zsófia
A képen Mohos Zsófia

Kiemelt kép: Mohos Zsófia

A madarak szemével látni csodálatos dolog - Fotósorozat
Második születésnapja alkalmából a légi felvételekkel foglalkozó Sky Pixel egész éves pályázatot hirdetett.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.