Életmód

Nem látszik az orgonától a kisalföldi falu 11 éves kántora

Az ötödik osztályos Szabó-Réti Gábor orgonál és énekel a gyömörei katolikus templom miséin.

Mórichida, Csikvánd, Kajárpéc, Felpéc – és Gyömöre. Nem a mesében járunk, hanem Tét körül, a kisalföldi kisváros szomszédságában. Itt, Gyömörén viszont valóban egy meséből idepottyant kisfiúra lelhetünk, aki a miséken kántorként szolgál, orgonál és énekel, Istennek, embernek.

Egyénisége az elmúlt öt év talán legjobb tévéműsorát, a Virtuózokat idézi, de a küldetése még szentebb.

Először csak megkérdezte, gyakorolhat-e a miséken kívül az orgonán, aztán a kántorunk beteg lett, így megpróbált a miséken is zenélni. Az önbizalmának is jót tett, a hívek is jól fogadták, így szombat esténként ő a kántor

– mondta a Sokszínű Vidéknek Bors Imre atya, a helyi Szent Mihály-templom plébánosa. Majd mindjárt kért is minket, hogy  Szabó-Réti Gábor édesanyjával beszéljünk, ő tud a leghitelesebben mesélni a kisfiáról, akiről először a Magyar Kurírban lehetett olvasni, szeptemberben.

Izgulni, izgul, de csak annyira, amennyire egészséges, így jól tud teljesíteni. Segít neki most még, hogy nem kell szemben lennie a hívekkel, és hogy még olyan kicsi, hogy lentről nem látszik ki az orgona mögül a karzaton. Ha nagyobb párnára ülne, nem érné el a pedálokat

– mondta az édesanya, Szabó-Réti Orsolya a győri Apor Vilmos Iskolaközpontban tanuló fiáról, aki a győri zenekonzervatórium és a Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke is. Zongorával kezdte, majd a saját ötlete volt, hogy újabban orgonán folytassa. Kiderült, hogy ez a hangszer sokkal jobban érdekli.

A családunkban semmi nyomás nincs rajta, hogy zenéljen, mi nem is tudunk hangszereken játszani, én is csak a furulyát tudom megszólaltatni. Minden belőle jön. Nagyon érdekli a régi egyházzene és szorgalmas. Magától tanul énekeket, minden misére külön készül, a különleges alkalmakra még többet. A családból mi ehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy hozzuk-visszük

– említette Szabó-Réti Orsolya.

Mégpedig elsősorban a szombat esti hatos misére, de ha kell, a vasárnap reggeli hetesre is felkel. Nagyobb ünnepeken, húsvétkor, karácsonykor akár három szentmisén is ellátja a szolgálatot. Édesanyja szerint az is fontos, hogy csapatban kell dolgoznia a plébánossal és a ministránsokkal, hiszen figyelniük kell egymásra a szertartás közben. A termete helyett egyelőre a technika segít ebben.

Egy telefon kameráján át látja, hogy az oltár környékén mi történik, mikor kell bekapcsolódnia. Ha nem is látják őt lentről, így is jót tesz neki, mint minden gyereknek, hogy van bátorsága mások előtt zenélni

– mesélte az édesanya.

Kiemelt kép: YouTube

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik