Nem mindenkinek ajánlott a gyógyfürdőzés

Ha szükséges, orvossal is konzultálni kell.
Kapcsolódó cikkek

Hazánk bővelkedik gyógyvizekben, melyek erejét sokan szeretik kihasználni, ám meglepő módon azok nem ajánlottak mindenkinek.

A gyógyfürdőzésnek létezik egy íratlan etikettje, melyben a legfontosabb szabály, hogy oda kell figyelnünk, mehetünk-e fürdőbe egyáltalán. Ha kell, orvossal is konzultálhatunk, egy szakorvos ugyanis nemcsak abban tud segíteni, hogy melyik fürdőbe érdemes elmennünk az esetleges panaszainkkal, de arra vonatkozóan is adhat tanácsokat, hogy mennyi időt töltsünk a vízben, vagy éppen milyen más kezelést – masszázst, súlyfürdőt – érdemes még igénybe vennünk, írja a Házipatika.

Holt-tengeri vízben fürödhetünk Bellengszencsén
A fürdő vizének összetétele megegyezik az izraeli Holt-tengerével.

Egészségügyi állapotok, amelyeknél egyáltalán nem ajánlott a gyógyfürdőzés

Nem ajánlott várandós kismamáknak, daganatos betegeknek, légzési elégtelenségben szenvedőknek sem, illetve azoknak, akik immunrendszere nem működik megfelelően, esetleg egy súlyos betegség vagy műtét után lábadoznak, mert a gyógyfürdőkben nagyobb a fertőzésveszély.

Nagyon fontos szabály az is, hogy a fürdőt csak alapos mosakodás után vegyük igénybe. A lábmosó használata is mindenhol kötelező! A közös helyiségekben viseljünk műanyag papucsot, a vízben pedig úszósapkát.

A gyógyfürdőkbe a legtöbben gyógyulni, feltöltődni, relaxálni mennek, ezért érthető, ha a hangoskodást, zajt senki nem kedveli. A tisztelet jele tehát, ha tartózkodunk a hangoskodástól, ugrálástól, fröcsköléstől, mert ezek mások pihenését zavarhatják.

Egyes fürdőkben élmény és gyógyelemek is találhatók, ezeket hosszú időre kisajátítani udvariatlan, bizonyos idő elteltével illik átengedni a helyet, hogy mások is élvezhessék például a masszírozó víz jótékony hatását. Érdemes az adott fürdőbe érkezéskor a házirendet elolvasni, ami a bejáratoknál többnyire megtalálható.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Így tündökölt régen, és ilyen ma a gyógyvizéről híres Sóstó
A tó gyógyító vizét már Mátyás király korában ismerték.