Virágzó vidékünk

Kihirdették, melyik lett az Év Fürdője 2019-ben

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő lett 2019-ben az Év Fürdője a szavazatok alapján, közölték a szervezők a verseny hivatalos honlapján.

A győztes fürdő hatalmas, parkosított környezetével, strandterületével, csúszdáival és gyógyfürdő részével minden korosztály számára kínál rekreációs lehetőséget.

MTI Fotó: Sóki Tamás

Harkány 13,5 hektáros ősparkjában a több százéves fák és a Zsolnay-féle eozinos szökőkutak között található a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, Közép-Európa egyik leghíresebb fürdőhelye. Harkány nemcsak a pihentető, frissítő és gyógyító kezelések, hanem a holisztikus gyógymódok mellett is elkötelezte magát, hogy a kezelések során a vendégek teste és lelke újra harmóniába kerülhessen egymással, olvasható a honlapon.

Második helyen a Hungarospa Hajdúszoboszló, a dobogó legalsó fokán pedig a Zalakarosi Fürdő végzett.

Az Év Feltörekvő Fürdője a makói Hagymatikum lett megelőzve a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőt, a Helyiek Kedvenc Fürdőjének pedig a Miskolctapolcai Strandot választották meg a Nagyszénási Parkfürdő előtt.

Meglepetés született, ez lett az Év Fürdője 2018-ban
Az elmúlt hónapokban közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát Magyarország legnagyobb fürdőversenyében.

Kiemelt kép: MTI/Kálmándy Ferenc

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.