Virágzó vidékünk

Meglepetés született, ez lett az Év Fürdője 2018-ban

Az elmúlt hónapokban közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát Magyarország legnagyobb fürdőversenyében. Az Év Fürdője közönségszavazásnak immár negyedik éve célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk mennyiségében és minőségében világviszonylatban is kiemelkedőnek számító termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre.

A versenyben azok a magyarországi fürdők vettek részt, amelyekben legalább egy medence van, ami nem úszó- vagy tanmedence.

A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. A kisebb fürdőknek nem lenne esélye a nagy, országos vagy akár nemzetközi hírű, illetve nagyvárosokban található fürdőkkel szemben, így azonban a hozzájuk hasonló fürdőkkel mérhetik össze magukat.

A besorolásnál a szervezők a medencék számát, a település méretét és a fürdő ismertségét vették figyelembe. A versenyről minden érintett fürdő tájékoztatást kapott és jelezhette, ha nem kíván indulni a szavazásban, vagy az előzetes besorolástól eltérő kategóriában szeretne indulni. Ezek alapján a három kategória az alábbiak szerint alakul:

  • Az Év Fürdője 2018 kategóriában – 35 fürdő – jellemzően az országosan, vagy nemzetközileg ismert, illetve nagyvárosokban, jelentős turistaforgalommal rendelkező fürdővárosokban található fürdők indulnak ebben a kategóriában
  • Az Év Feltörekvő Fürdője 2018 kategóriában – 71 fürdő – leginkább a regionális jelentőségű fürdők találhatóak ebben a kategóriában
  • A Helyiek Kedvenc Fürdője 2018 kategóriában – 86 fürdő – a helyi jelentőségű, kis településeken található, néhány medencével rendelkező fürdők indulnak ebben a kategóriában

A szavazás június 1-től augusztus 31-ig tartott. Egy felhasználó mindhárom kategóriában voksolhatott, azonban egy kategóriában csak egy szavazatot adhatott le.

A szervezők szerdán a verseny hivatalos honlapján ismertették az eredményeket.

Megszűnnek a fizetős strandok a Balatonnál
Az ingyenes időszakban több szolgáltatást nem vehetnek igénybe a fürdőzők.

Az Év Fürdője 2018 – Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

MTI Fotó: Rosta Tibor

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére.

A létesítmény fedett és szabadtéri gyógymedencéiben valóban megmártózhatnak az egészségben a vendégek. Az Erzsébet gyógyvíz és az Árpád gyógyvíz egyaránt alkalmasak kopásos és gyulladásos ízületi, illetve gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati megbetegedések kezelésére. Nemrégiben további két gyógyvízzel gyarapodott Mórahalom. A Szent László gyógyvíz és a Hunyadi Mátyás gyógyvíz egyaránt jelentős mennyiségű ásványi anyag tartalommal rendelkeznek.

A gyógyfürdőben több mint harmincféle kezelés áll a betegek rendelkezésére. Érvényes betegbiztosítási kártyával rendelkező magyar állampolgárnak háziorvosi, szakorvosi beutaló ellenében ingyenesen biztosítják a fürdőben található gyógyszolgáltatások közül a reumatológus szakorvosi vizsgálatot, a fizikoterápiát, és a szárazföldi gyógytorna-kezeléseket.

A fürdő 2017 karácsonyára elkészült új épületszárnyában több pénztár és beléptető kapu teszi gördülékenyebbé a vendégforgalom irányítását. Nőtt az öltözőkabinok száma, a pihenőterek mérete és a büfék kapacitása is.

Világviszonylatban is egyedülálló az alsómaráci termálfürdő vize
Gyógyászati, kikapcsolódási és rekreációs lehetőség minden korosztály számára egy helyen.

Az Év Feltörekvő Fürdője 2018 – Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő, Orosháza

 

Gyopárosfürdő

Az Alföld gyöngyszemeként emlegetett Gyopárosfürdő egyszerre strand, élményfürdő, gyógyfürdő, sportközpont és szabadvízi programokat kínáló, gyönyörű természeti érték.

A Gyopárosi tó és környékének lenyűgöző szépsége, a tó vizének „gyógyító ereje” lassan másfél évszázada csábítja ide a fürdőzni, gyógyulni vágyókat.
Gyógyfürdő, gyógyászat

A mozgásszervi, nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati és idegrendszeri betegségekben szenvedők számára egyaránt jótékony hatással bírhat egy gyopárosi fürdőkúra. A 670 méter mélységű gyopárosi termálkút vizét 1999-ben nyilvánították gyógyvízzé. A gyógyvizet 47 fokosan nyerik ki a talajból, innen hűtik a kezeléshez éppen szükséges hőfokra. A vízben található hatóanyagok a kúrák során fájdalomcsillapító hatásukkal megkönnyebbülést hoznak a beteg, fájó testtájékon, és fokozzák a szervezet regenerációs képességét, ezzel is támogatva a mielőbbi gyógyulást.

A gyopárosi fürdő termálvize 34 fok alatt gyulladáscsökkentő, míg magasabb hőmérsékleten az izmok görcsösségét oldó hatásával lehet gyógyír a panaszokra. A fürdő gyógyászati részlegén nem csupán gyógyvizes medence- vagy kádfürdő segíti egészségünk visszanyerését, hanem különböző egészségügyi szolgáltatások sora is.

Egyre népszerűbb az ország egyetlen termálvizes szabadstrandja
Sokan a gyógyulás reményében érkeznek a Hévízi-tó vizét elvezető csatornához.

A Helyiek Kedvenc Fürdője 2018 – Tiszavasvári Strandfürdő

A nyári szezonban nyitva tartó Tiszavasvári Strandfürdő többféle medencével, gyógyhatású termálvízzel és szórakoztató élményelemekkel várja a vendégeket.

A fürdőt az elmúlt években felújították, ennek köszönhetően új pancsoló gyerekmedence áll a kisgyermekes strandoló családok rendelkezésére, valamint az úszómedencét, illetve a gyerekmedencét is fűthetővé alakították. A strandfürdőben tanmedence, egy termál-, egy úszómedence és egy csúszda szolgálja a fürdőzők igényeit.

A termálmedence jódos-brómos gyógyvize mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére ajánlott, de bárki megmártózhat meleg vizében. Ezek mellett számos kiegészítő szolgáltatás: masszázs és strandfoci áll a vendégek rendelkezésére. Továbbá a strandon ugrálóvár, trambulin, bungéé trambulin és splash is igénybe vehető.

A korábbi eredmények

2017-ben a hajdúszoboszlói Hungarospa második alkalommal szerezte meg a győzelmet Az Év Fürdője kategóriában. A Demjéni Termál Völgy Az Év Feltörekvő fürdője kategóriában a korábbi évek dobogós helyezései után tudott győzni.

A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriát pedig némi meglepetésre a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont nyerte meg. A szavazás szabályzata szerint az előző év győztesei nem indulnak az adott évben, így ez a három fürdő 2018-ban nem vett részt a megmérettetésben.

Holt-tengeri vízben fürödhetünk Bellengszencsén
A fürdő vizének összetétele megegyezik az izraeli Holt-tengerével.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik