Életmód

Rászoruló családok januárját aranyozta be az X-Faktor győztese

Oláh Gergő nem felejtette el azt a szegénységet, ahonnan elindult. Ma is lelkén viseli a nehéz sorsúak életét.

Oláh Gergő 2012-ben, az X-Faktor harmadik szériájának győzteseként kezdte zenei pályafutását. A Nógrád megyei Karancslapujtőről származó fiatalember – aki ma Salgótarjánban él – a mélyszegénységből indult el a sikerek felé, de máig nem felejtette el a kezdeteket, és ezért a rászorulókon lehetőségeihez képest folyamatosan segít.

Fotó: Facebook/Oláh Gergő hivatalos oldala

Az énekes emlékeiben ma is él az az idő, amikor nélkülöznie kellett családjával. Gergő gyermekkorában szegényes körülmények között élt: szülei házában a 2000-es évek elejéig kútról hordták haza az ivóvizet és a mellékhelyiség is a kert végében volt. Házasságkötését követően sem volt fenékig telföl az élete: feleségével együtt alkalmi munkából teltek napjaik, majd a fiatal férj közmunkás lett, és utcaseprőként tette a dolgát.

Az X-Faktor megnyerése után megváltozott az életük, Gergő pedig azóta ahol tud, segít a nehéz sorban élőkön. Így tett legutóbb, amikor tavaly decemberben jótékonysági akciót szervezett – a Várva Várt Alapítvány közreműködésével – Nógrád megyei rászoruló családok megsegítésére.

Hiszem, hogy sok családnak tudunk segíteni, hogy az ünnepek után január első napjai se kilátástalanul induljanak számukra. Pénzadományt és élelmiszert gyűjtünk

– fogalmazott felhívásában.

Fotó: Facebook/Oláh Gergő hivatalos oldala

A gyűjtést Gergő és felesége, Niki szervezte: ők személyesen átélték, milyen nehéz és keserves a rászoruló családoknak a január. És nem csupán gyűjtöttek: személyes példát mutatva 15 családnak vásároltak élelmiszert és pénzzel is támogatták saját akciójukat, majd január 5-én az alapítvány aktivistáinak segítségével osztották szét az élelmiszeradományokat.

Hatvan családnak vittünk csomagot, és január közepéig további negyven családon segítünk adományunkkal. Köszönjük mindenkinek, akinek a szíve megindult erre a felhívásra és segített, utalt, vagy élelmiszert adott

– írta Oláh Gergő.

Hamarosan elkészül az a videó is, melyyben bemutatják, hová, kikhez kerültek az adományok.

Kiemelt kép: Facebook/Oláh Gergő hivatalos oldala

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik