Alzheimer: országjárásra indul a gyógyíthatatlan kórról készült film

A Cinema City országosan is műsorra tűzte az év egyik legjobban várt dokumentumfilmjét.
Kapcsolódó cikkek

Kollár István: Alzheimer című  dokumentumfilmje nem véletlenül kapta meg az “év egyik legjobban várt dokumentumfilmje” jelzőt, ugyanis egy olyan kórt mutat be minden aspektusból, amely rengeteg embert érint.

Szám szerint 250 ezer demens beteg él ma Magyarországon, és ha hozzávesszük a közvetlen családtagokat, akkor szinte biztosra vehető, hogy ma a demencia, vagy az Alzheimer-kór szavak hallatán körülbelül 1 millió ember kapja fel a fejét.

A gyógyíthatatlan betegség, ami bárkit elérhet
Magyar dokumentumfilm mutatja be az Alzheimer-kórt, melyben az ember szépen, lassan elfelejt mindent.

Ma mindenki az épp aktuális vírusoktól fél, holott 20-25 év múlva – a becslések szerint – minden harmadik idősebb ember szenvedhet valamely demeciális betegségben. Ez a szám pedig megdöbbentő.

A film kiemeli, hogy maga a társadalom is sokat tehet ezekért a betegekért, a demenciabarát hozzáállás hazánkban is megvalósulhat, ami az önkormányzatok, az állam, az egészségügy feladata is. A társadalmat érzékenyíteni kell, amihez kiváló eszköz ez a film. Társadalmi párbeszédre van szükség, hiszen a kór nem válogat semmilyen szempont szerint sem, valóban bárki demenssé válhat.

Fotó: részlet az Alzheimer című filmből

Orvosok, gondozók, idősellátó intézmények az elmúlt évtizedekben rengeteg tesznek és tettek ez irányba. A közös feladatok elvégzését nem szabad annyiban hagyni, mert akkor mindezen szakember eddigi munkája vész kárba. A film erre is felhívja a figyelmet.

A 24. órában vagyunk, hogy erről a kórról beszéljünk, és állami szinten végre ez az ország is tegyen valamit. Nyugaton tizenévekkel ezelőtt felfogták a dolog súlyosságát, nálunk még arra a szintre sem jutott el az ország vezetése, hogy akár 1 forinttal is megtámogassa ezt az 5 éven át készülő, mindenre kiterjedő filmet, és az e köré készülő 6 részes sorozatot

– mondta a film stílusához is méltó őszinteséggel Kollár István, a film készítője.

Fotó: részlet az Alzheimer című filmből

A támogatás hiánya ellenére az alkotó saját pénzből, civil kezdeményezések és kapcsolatrendszere segítségével egy olyan filmet készített, aminek – talán kijelenthetjük – nincs párja idehaza. Ezt, és a téma fontosságát látva karolta fel a Cinema City a filmet, és most országosan is műsorra tűzte.

Ilyen program még nem volt a Cinema Cityben, ez nekik, az alkotónak és a nézőknek is új. Magyar dokumentumfilm a főműsorban… Ráadásul az alkotó mindenhova szakértő vendégekkel érkezik, akikkel a vetítés után a teremben egy óra hosszat lehet beszélgetni, kérdezni őket, információt gyűjteni.

Az alkotó, Kollár István

Ha valaki bizonytalan abban, hogy ez a film méltó-e a betegséghez, vagy, hogy megfelelő igényességgel készült-e, azoknak a film honlapján található őszinte véleményeket ajánljuk figyelmébe, melyek itt találhatók: www.alzheimerfilm.com

Vetítések (egyszeriek) a következő hetekben

Kiemelt kép: részlet az Alzheimer című filmből