Életmód

Különös kisváros nyitja meg kapuit az idén, demens betegeknek segít

Hollandia után Amerikában és Ausztráliában is egyre nagyobb az összefogás a demencia elleni küzdelemben.

A számítások szerint Európában nagyjából hétmillió, Magyarországon legkevesebb 160 ezer embert érint a demencia valamilyen formája. A betegséggel küzdők száma folyamatosan nő, 2050-re a becslések szerint világszerte 100 millió embert érint majd a probléma.

Mi a demencia?

Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik. ( Forrás: Házipatika )

Hollandia után Ausztráliában és Amerikában is falut építenek a demenciával küzdőknek

A komplexumokban egyebek közt bevásárlóközpont, szépségszalon, kávézó és mozi is működik, pontosan úgy, mint bármelyik településen, a különbség pusztán a folyamatos figyelem és segítség.

A hollandiai Hogeweykben kialakított különleges falu 152 demenciával kezelt betegnek nyújt biztonságos, élhető otthont.  A faluban, ami valójában egy épületkomplexum közös használatú zárt kertet is kialakítottak, de élelmiszerbolt, bár és színházterem is szolgálja az itt élők kényelmét. Miután az idősek mindegyikének szüksége van a gondozásra, így a falu 23 épületének mindegyikében gondozók segítik a betegek életét.

Fotó: msagd-rlp-de

A tapasztalatok szerint a holland falu lakói sokkal aktívabb életet élnek, mint kortársaik, ráadásul sokkal kevesebb gyógyszerre van szükségük. Az itt élő idős emberek – ellentétben az egyéb egészségügyi intézményekben lakóknál – utcai ruhában közlekedhetnek,  bekapcsolódhatnak a napi főzésbe, mosásba és bevásárlásba is. A nővérek mindenben segítenek, ha szükséges.

A különleges körülmények fenntartása havonta 5000 euró, vagyis átszámítva hozzávetőleg 1,5 millió forint az intézménynek fizetendő díj. Ezen összegért minden bentlakónak privát szobát is biztosítanak.

Fotó: anita-edridge

Hogewey az alapfilozófiáját a társadalom normáit figyelembe vételével határozta meg. Az itt lakóknak megpróbálják a legjobb körülményeket biztosítani és maximális segítséget nyújtani ahhoz, hogy betegségük ellenére is az idős korhoz méltón tudjanak élni. A program kitalálói így fogalmaznak:

Attól, mert valaki demens, lehet véleménye, és betegsége ellenére is joga van ahhoz, hogy minőségi életet éljen.

A hollandiai falu mintájára az ausztráliai Tasmániában is megkezdték egy különleges központ kialakítását – írja a seniorplus. Itt a tervek szerint 15 házban összesen 90 embernek adnak majd szállást. Kávézó, bolt, szépségszalon és közös kert természetesen itt is lesz, sőt olyan tereket is terveznek, ahol idegenekkel: érdeklődőkkel vagy látogatókkal találkozhatnak a bentlakók. A nővérek különleges felkészítést kapnak, hogy észrevétlenül tudjanak segíteni a betegeknek. Az ausztrál demencia falut a tervek szerint 2019-re fejezik be.

Régi modell egy új ötlet számára

Miközben a Hogeweyk egy 24 órás benntlakásos “intézet”, addig San Diegoban egy retrostílusban megépített kisváros épül a memóriazavarral küzdő betegeknek.  A program megálmodói egy magával ragadó élménnyel szeretnék segíteni a demenseket. Az 1950-es évek stílusában megépülő nosztalgia komplexumot családi élményközpontnak szánják, melynek célja a demenciával küzdő betegek mentális és fizikai képességeinek javítása.

Fotó: glenner.org

A “város” 8500 négyzetméterén 24 épület és 12 nosztalgiával teli kirakat várja majd az idelátogatókat. Régimódi étterem, postahivatal, fodrászat, a kisállatok boltja,  könyvtár, múzeum, mozi teszi színessé az idősek és a fiatal családtagok programját,  a Glenner központ gondozói pedig figyelemmel és szakértelemmel segítik a látogatókat. Már egy napos program is segítséget jelenthet a demens, Alzheimer betegek számára.

Fotó: glenner.org
Fotó: glenner.org

Ez a hely különböző tevékenységeket és stimulációt igényel a nap folyamán, ami során a betegekben a régi emlékek aktivizálódnak, és újraélhetik a kudarcok nélküli időket. Ha csak rövid időre  is, de megszűnik az elveszettség érzése és ismét átélhetik a boldog békeidők élményeit.

A 3 millió dolláros Glenner Town Square a San Diego Opera Scenic Stúdióval együttműködve épül fel. A tervek szerint az idén nyit az első “demencia falu” az Egyesült Államokban.

Magyarországon a Skanzen az első olyan magyarországi múzeum, amely kifejezetten demenciával élő időskorúak számára fejleszt speciális programot.

Vannak még csodák! Példaértékű kezdeményezés az idősek otthonában
A legtöbb bentlakó számára újra van célja és értelme a mindennapoknak.
Olvasói sztorik