Életmód

73 éve kelt egybe az ország legidősebb házaspárja

A 96 éves Laci bácsi és a 93 éves Mariska néni ma a máriapócsi II. János Pál Idősek Otthonában lakik.

Vannak, akik azt, hogy a házasság egy életre köttetik, komolyan gondolják, amikor kimondják az ,,igen”-t. Így van ezzel az ország legidősebb házaspárja a máriapócsi Vanczák László és Balogh Mária is, akik 1947. november 13-án, 73 éve kötöttek egymással házasságot. Ők ma az ország legidősebb házaspárja, írja a szon.hu.

A 96 éves Laci bácsi és a 93 éves Mariska néni ma a máriapócsi II. János Pál Idősek Otthonában lakik. Kilenc gyerekük mellett 19 unoka, 28 dédunoka és 7 ükunoka alkotja és alkotta a népes családot.

Mariska apja kovács volt a papoknál, nem is a faluban laktak, hanem a vasútállomásnál. Amikor leventére jártam, akkor arrafelé volt dolgunk, megláttam és azt gondoltam, ez a kislány jó volna nekem. Sajnos, a feleségem édesapja korán meghalt – akkor a kovácsoknál nagy volt a halandóság –, és beköltöztek a faluba. Így már gyakrabban találkoztunk, összeismerkedtünk, de így is három évig tartott az udvarlás. Akkoriban nagyon más világ volt, mindenkinek folyton dolgoznia kellett. Mariska volt az özvegy édesanyja mellett a családfenntartó, aki a testvéreire is keresett, hiszen összesen hat lány maradt árván

– mondta a portálnak Vanczák László.

Ő volt az első udvarlóm. Nem volt csúnya fiú akkor sem, gondoltam, jó lesz ő nekem, ha megmaradunk. Nem bántam meg, hogy összekerültünk

– mondta mosolyogva Mariska néni.

Az esküvő Máriapócson volt, a lakodalmat a moziban tartották. Sosem civakodtak az eltel 73 év alatt. Dolgoztak, ahol munka akadt, akkor is, ha távol kellett menni a családtól.

Néhány évvel ezelőtt Mariska néni súlyosan megbetegedett, agyvérzést kapott. Laci bácsi egy hónapig mindennap bejárt hozzá a kórházba, haza se ment.

Nagyon megijedtem akkor, hogy itt hagy engem, de szerencsére a mai napig együtt vagyunk, és ki tudja, a Jóisten meddig enged még minket együtt maradni. Én még sose voltam komolyabban beteg, a múltkor meg is állított az orvos, hogy Laci bácsi, magát sosem látom a rendelőben. Mondtam neki, oda menjen az, akinek baja van, nekem nincsen semmi dolgom arra. Igaz, nehezebben járok, de már nem is sietek sehová

– árulta el Laci bácsi.

Egy éve úgy döntöttek, kiköltöznek a házukból és bemennek egy otthonba. Ma már nem is vágyódnak el onnan. S hogy mi a hosszú házasság titka?

Köztünk igazi szeretet van, annak ki kell tartania, amíg élünk. A mai napig minden nap úgy kelek, hogy odamegyek Mariskához, megpuszilom az arcát és este is lefekvés előtt. De ha kimegyek a boltba, akkor is megpuszilom. Összetartozunk, egymás nélkül élni sem tudnánk. Nem tudhatjuk, mennyi van hátra, de ebben a korban már arra is gondolni kell, előbb vagy utóbb elmegyünk. Ha ő menne el előbb, akkor biztos mennék hamar utána, mert a bánat elvinne. Most még annak örülünk, hogy élünk, hogy itt vagyunk egymásnak

– árulta el Laci bácsi.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Böjte Csaba: szeretetté váljunk ott, ahol a legnagyobb szükség van ránk
Nagyon sok mondat van az életünkben, mit nem tudunk befejezni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik