Életmód

Tárt karokkal várják a turistákat a vidéki vendégházak

A falusi turizmusra jellemző, hogy nincsenek nagy tömegek, a vendégek nem is mindig találkoznak egymással, ami most kifejezetten előny.

Sok vendégre számítanak pünkösdkor a falusi turizmusban, már most nagy az érdeklődés a május végi hosszú hétvége szálláslehetőségei iránt – közölte Frankó Pál, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, írta az MTI.

A falusi turizmusra jellemző, hogy nincsenek nagy tömegek, a vendégek nem is mindig találkoznak egymással, ami most kifejezetten előny, hiszen alacsony a fertőzés kockázata ezeken a helyeken

– jegyezte meg az elnök.

Otthagyták a kőbányai kocsmát, és újjávarázsoltak egy tanyát az Őrségben
A volt cipészműhelyt is meghitt hangulatú szállássá alakították.

Ettől függetlenül mindent megtesznek, hogy elkerüljék a fertőzést: azt ajánlják például, hogy a szállásadók csökkentsék a fizikai kontaktusok számát, a vendégnek minél kevesebb dokumentumot kelljen kitöltenie, kerüljék a készpénzes fizetést, és legyen elegendő fertőtlenítőszer.

Frankó Pál elmondta:

a falusi turizmus szálláshelyein ugyan jellemzően egy-egy hétvégét töltenek el a vendégek, de bíznak benne, hogy a külföldi utazások visszaszorulásával nőni fog a vendégéjszakák száma.

A FATOSZ a koronavírus-járvány következtében egyéves térítésmentes megjelenést kínál fel honlapján az összes falusi szálláshely számára, hogy ezzel segítse a vendéglátókat és a belföldi turizmus helyreállását.

Tervezik új szálláskatalógus megjelentetését is angol és magyar nyelven, melyben vidéki szállásadóknak, kézműveseknek, szabadidő szolgáltatóknak lenne lehetőségük megjelenni.

Kiemelt kép: Múltidéző Porta/Őrség/Szalafő

Kisnánai való világ: kakasszóra ébredni, tyúkólban aludni
A falu központjában áll a Bari Tanya a maga állatseregével, régi paraszti portából kialakított falusi vendégházával és a gazdaaszony őszinte kedvességével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.