Virágzó vidékünk

Magyar tanyák mesélnek a vidék szépségeiről

Helyek, ahol megnyugvást találunk a mindennapok rohanása elől.
Korábban a témában:

A tanya szó hallatán elsősorban állattartó és növénytermesztő gazdaságok jutnak az ember eszébe, ám a tanya új jelentéssel is bír. Falusi vendéglátók, hagyományőrzők nevezik el birtokukat tanyának, ahol nem feltétlenül a gazdálkodás a jellemző. 2018-ban a Sokszínű Vidék is talált több ilyen portát, ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

A Tiszatáj Közalapítvány Szamárháti tanyáján, Kesznyéten él  Kobold, a 2015. augusztusában egy legelőn talált bivaly.  Az állat észrevétlenül pottyant ki az anyja hasából, de szerencséjére pont a tanya felé indult el, így megmentették.  Előbb kecsketejjel táplálták, majd később tejporra váltottak. A borjú pedig otthonra talált a bejárati ajtó előtt lerakott szőnyegen.

Rajong az emberekért Kobold, a 600 kilós házi bivaly
Már-már könyörög a simogatásért, lefekszik a gyermekek előtt és a kerítésnél toporog, ha vendéget lát a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet sztárja, Kobold.

Az üdülőterületen lévő tanya történelmet őriz és a természet szeretetét hirdeti. Tulajdonosa a birtokon önerőből alakított ki erdei múzeumot, melyben helytörténeti gyűjteménye látható, kiegészülve néprajzi vonatkozású régi használati tárgyakkal és vadgazdálkodási eszközökkel.

Pásztó, 2018. június 6.
Szalai István erdei múzeuma Pásztó közelében 2018. június 6-án. A magángyûjtemény helytörténeti, honismereti és vadgazdálkodással kapcsolatos tárgyakat mutat be.
MTI Fotó: Komka Péter
Tanya őrzi a múlt emlékeit a Mátra kapujában
A hivatásos vadász önerőből valósította meg álmát.

Az Agrárminisztérium által meghirdetett  Az Év Tanyagazdasága 2018, Az Év Hagyományőrző Tanyája 2018, Az Év Határon túli Tanyája 2018  kategóriákban adták át az elismeréseket és a közönségdíjat is. Bartolák Mária Békéscsaba-kisréti tanyája kapta a legtöbb szavazatot így, így tavalyi sikerét megismételve újra átvehette a közönségdíjat.

Megismételte tavalyi sikerét a közönségdíjas alföldi tanya
Bartolák Mária három év alatt újította fel a saját elképzelései alapján gyermekkora egyik meghatározó helyszínét.

A puszta csendje, a tanyát körülölelő erdő hangjai, a nádasból kiszűrődő kuruttyolás, a tücskök ciripelése egy pillanat alatt elfeledtetik az emberrel a hétköznapok rohanását. A nyárfás erdő és rét között megbújó rendezett udvar, a meseszép ház, a gémeskút, a háziállatok, a kerti pihenő idilli kikapcsolódást kínál.

Eladja szíve csücskét, a homokhátsági tanyát
Ide csak be kell költözni, élvezni a csendet, átszellőztetni a testet és a lelket.

Rotter Zsófia és párja, Zoltán 2016-ban fordítottak hátat a nagyváros zajának, hogy megtalálják boldogulásukat at Őrségben. Egy tanyát vásároltak meg, ahol eredeti tervüknek megfelelően vendégfogadó helyet alakítottak ki. A Démon tanya felépítése kemény munkával, sok idővel járt, ám megnyitása óta a természet lágy ölére vágyó turisták az év minden részében szinte egymásnak adják a kilincset.

Lovaskocsin magasodik egy bájos házikó az Őrségben
A kikapcsolódás tökéletes helye lett az erdő közepén.

Baranyában, a Zengő hegy lábánál cuki báránykák sokasága élvezi a szabadságot. A Pécsvárad külterületén megbújó, 30 hektár területű kishosszúréti tanyán két különleges juhfajta – a wallisi feketeorrúés a babydoll southdown – tenyésztése ad sok munkát és legalább ennyi élményt a gazdáknak.

Tündéri juhocskák legelésznek egy pécsváradi tanyán
Wallisi feketeorrú és babydoll a két fajta, és élvezik a szabadságot.

Gyakran mondják, hogy a városi embernek a mindennapi rohanás után teljes feltöltődést jelent a természet csendje, a vidék nyugalma. A budapesti agglomerációban élő Kupa Antal és felesége, Márta asszony éppen 23 éve tapasztalták meg az iménti állítás igazát, amikor az Alföldön megvásároltak egy tanyát, mely az évek múlásával második otthonukká vált.

Kiemelt kép: gedeontanya.hu

Kommentek

Sand Martins in their nest in a sandbank, calling for food
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.