Életmód

A fotós, aki mindig kivárja a tökéletes pillanatot

Ha a Budakeszi Vadasparkról jelennek meg hírek a sajtóban, a fényképek képaláírása mellett ez olvasható: „Fotó: Surányi Linda”. A Vadaspark fényképésze 2015 óta készít fotókat az állatokról, eseményekről, rendezvényekről. A park tavaszi zárva tartása alatt különösen nagy szerep hárult rá, hiszen az akkor készült fotókon, videókon az ő szemével, kameráján keresztül volt látható a Vadaspark élete. Surányi Lindával az állatfotózás szépségeiről és nehézségeiről, az állatok és gondozóik közötti kapcsolat képi dokumentálásáról és fotókon megörökített különleges vadasparki pillanatokról beszélgettünk.
Korábban a témában:

Mikor és hogyan kezdődött az életedben a fotózás?

Gyerekkorom óta az életem része. Az egész családunk szeretett fényképezni, rengeteg fotónk és jó pár régi fényképezőgépünk van otthon. Hatéves voltam, amikor kaptam egy egyszer használatos kamerát. Apukámmal elmentünk sétálni, közben pedig fotóztam a galambokat, kutyákat. Ezek a képek a mai napig megvannak. Szerintem az ember azért készít fotókat, azért fényképez, mert meg akarja őrizni, konzerválni akarja a múltat. A fényképezés tulajdonképpen arról szól, hogy emlékeket készítünk. Ha csupán egy ételfotót csinálunk az Instagramra, akkor azzal is arra a pillanatra emlékezünk, amikor a képet csináltuk.

Hogy lett belőled a Budakeszi Vadaspark fotósa?

Az egész Hümérrel, a Vadaspark kutyájával kezdődött. Egy alkalommal, amikor látogatóként felkerestem a Vadasparkot, Hümér ott ült a bejárat előtt, én meg csináltam róla néhány képet. A fotókat beküldtem a Vadaspark Facebook-oldalára, ahol meg is osztották. Pár nap múlva megkerestek, hogy szeretnék-e önkéntes fotósként dolgozni náluk. Ez 2015-ben történt. Másfél évig önkéntesként dolgoztam, aztán felajánlották, hogy szerződéssel, munkatársként csináljam tovább.

Emlékszel az első munkáidra? Hogy tudtál beilleszkedni nem is elsősorban a kollégáid, hanem, ha lehet így mondani, a Vadaspark lakói közé?

Az első fényképeim a pusztai sasokról készültek. Aztán a gondozók segítségével mindegyik állatot lefotóztam. A gondozók egyébként az első pillanattól kezdve nagyon sokat segítettek. Bemehettem velük a kifutóba, ami számomra új perspektívát jelentett, mert úgy tudtam lefényképezni az állatokat, ahogyan a rácson kívülről nem sikerült volna.

Tudnál említeni néhány érdekesebb pillanatot, amit sikerült elkapni?

Vicces pillanat volt, amikor a fotóstáskámat leraktam a rókák kifutójának egyik sarkában. A két róka, Chili és Parázs odament hozzá, elkezdték ide-oda húzni, megpróbálták beledugni a fejüket, felborították. Egy következő alkalommal ugyanígy játszani kezdtek vele, majd Chili odafeküdt mellé és elaludt. Erről készült is egy jópofa fotósorozat.

Adományokkal segítik a Budakeszi Vadaspark vadmacskáját
Fuss, Forest! elnevezéssel jótékonysági terepfutóversenyt rendez a Budakeszi Vadaspark.

Amikor viszont egy másik táska volt nálam, az nem érdekelte őket. Szintén emlékezetes pillanat volt, amikor megszületett Szőke, a fehér dámszarvas. Az egyik első ember voltam, aki látta, és a legelső, aki lefotózta. Nagy élmény volt számomra végigkísérni, fotókkal dokumentálni az életét, ahogy felnő. Róla egyszer készült egy muris fotó, amin be van csukva a szeme, és a nyelve oldalt kilóg a szájából. Nem is gondolná az ember, de a szarvasok időnként nagyon fura képet tudnak vágni. De van egy medvés történetem is. Az ő kifutójukban van egy slag, amiből a kis tavukba folyik a víz. A két állat odaült, a slag alá tartották a fejüket, és élvezték, ahogy csorog rájuk a víz. Ezt elkapni remek pillanat volt.

Számomra fotós szemmel nagyon izgalmas az is, ha új állat érkezik, és először veszi birtokba a kifutóját.

Érzi, érzékeli egy állat, ha fotózzák?

Vannak olyan állatok, amelyeket nem érdekli, mert érezni rajtuk, hogy ugyanolyan embernek tartanak, mint bárkit, aki elsétál a kifutójuk előtt. Egyes állatoknál viszont látom, hogy észreveszik a fényképezőgépet a kezemben. A Vadaspark egyik medvéje, Romulus nem kedveli, ha fényképezik. Ha ezt látja, felkapja a fejét, és egy kicsit az irányomba mozdul. Mintha azt jelezné, hogy hagyjam békén. Csabi, a hím hiúz elkezd morogni, ha közeledek hozzá. Érdekes, hogy magát a fényképezőgépet az állatok nem ismerik különösebben. Viszont másképp viselkednek, ha a Vadaspark zöld ruhájában vagyok, mint amikor „civilben” közelítek hozzájuk.

Szerinted vannak fotogén állatok?

Igen. A macskafélék tipikusan ilyenek. Olyan arcberendezésük van, hogy bárhogy nézzenek is, jól mutatnak a fotókon. A szarvasokat említeném még. Nagyon elegáns és méltóságteljes állatok, róluk nehéz rossz képet csinálni.

Elpusztult Hubert, a Budakeszi Vadaspark hiúzmatuzsáleme
A fokozottan védett, Európa vadonjaiból már szinte teljesen eltűnt eurázsiai hiúzt a Budakeszi Vadaspark szakemberei még a széltől is óvták.

Melyek azok az állatok, amelyeket kifejezetten nehéz fényképezni?

A gyorsan mozgó állatokat nehéz fotózni, főleg az énekesmadarakat. Gyorsak, kicsik, nem is jönnek gyakran az ember közelébe, hacsak nem rakunk ki nekik eleséget az etetőbe. Az ilyen pici madarak fényképezéséhez vagy nagyon nagy teleobjektív kell, vagy órákig kell várni a megfelelő pillanatra, amikor megközelíthetjük őket, és a fény is megfelelő. De ugyanígy nehéz fotózni a repülő rovarokat.

Miben áll az állatok fotózásának nehézsége, különlegessége?

Az állatokat – főleg a vadakat – nem lehet rávenni arra, hogy úgy álljanak, nézzenek, ahogyan én szeretném. Az állatfotózás ezért türelemjáték, amiben persze a szerencse is közrejátszik. Egyszer sikerült egy olyan fotót készítenem, amelyen egy gímszarvas megnyalta a borjának a fejét. Ezt a pillanatot pont el tudtam kapni. Olyan lett a képen, mintha a szarvas épp puszit adna a borja fejére.

Ki kell várni a tökéletes pillanatokat. Én például sosem szórok ki zoocsemegét az állatoknak, ezzel előcsalogatva őket, arról nem beszélve, hogy a látogatóknak sem szeretnék ilyen példát mutatni. Nyilván egy vadasparki, állatkerti állatot könnyebb fotózni, mint a vadon élőket. Más egy állatot fotózni télen, amikor lelassul, lassabban mozog, más, amikor kicsinyeik születnek, és éppen játszanak egymással. És van még egy fontos szempont. Az emberekkel ellentétben az állatok mindig spontának tudnak maradni. Ha az emberek azt látják, hogy valaki feléjük fordul a kamerával, máris másképp viselkednek. Az állatfotózás ezenkívül nagyon megterhelő tud lenni a fizikai igénybevétel tekintetében. Egy hétvégi program során akár 4-5 órát is folyamatosan a parkban vagyok egy nehéz fotóstáskával, ha esik, ha fúj.

Az is fárasztó egy idő után, ha videót készítek és percekig kell mozdulatlanul kézben tartani a fényképezőgépet. Állványt csak ritkán használok, mert az állatok mozgását sokkal nehezebb azzal követni, sőt, balesetveszélyes is lehet, ha beleakad az ágakba, kerítésbe.

Az állatfotózás ugyanaz, mint a természetfotózás?

Nem. A természetfotózás számomra sokkal inkább kikapcsolódás, „lazulás”. A természetben akár egy egy négyzetméteres területen el tud tölteni az ember egy órát, ahogy megfigyeli a fűszálakat, rovarokat, a pillanatokat, ahogy a Nap süti őket. Az állatfotózás ezzel szemben sokkal dinamikusabb; a vadállatok például sokat mozognak, ezért állandóan résen kell lenni, hogy elkapjam azt a pillanatot, amit szeretnék. Ehhez meg kell ismerni az állatokat. Ismerni kell a viselkedésüket, mozgásukat; tudni kell, mik a jelei annak, hogy odafigyelnek valamire. Ha például hallanak egy hangot, hegyezik a fülüket, felemelik a fejüket – ez olyan pillanat, amikor jó fotót lehet készíteni egy állatról.

A Vadaspark állatait a gondozóikkal történő interakcióik – látványetetések, tréningek, bemutatók – közben is fotózod. Mire figyelsz, koncentrálsz ilyenkor?

Elsősorban arra, hogy a készülő fényképen látszódjon a gondozó és az állat közötti bizalom. Látszódjon, az állat arra koncentrál, hogy végrehajtsa, amire a gondozója kéri. Érdekes azt is végig dokumentálni, ha egy új állat érkezik, elkezdik tréningezni, egyre többet tud, fejlődik. Ilyenkor egyébként az is kiderül, hogy óriási munkát végeznek a gondozók, rengeteg türelemmel. Egy pár perces látványetetés mögött több hónapos munka áll. Egy-egy bemutató során pedig azt próbálom visszaadni, amit az állatok viselkedése kivált a közönségből. Ha mondjuk röptetnek egy madarat, akkor a fotón lehessen látni az ámuló tekinteteket, amint mindenki azt figyeli. Látszódjon az élmény, amit a látogatók számára jelent egy-egy ilyen pillanat.

Kiemelt képünkön Surányi Linda egy dámszarvas fotózása közben. Fotó: Burányi Virág

Nevet kapott a Budakeszi Vadaspark hófehér hercege
Négy név közül választhattak a szavazók a Facebookon.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.