Mozaik

Adományokkal segítik a Budakeszi Vadaspark vadmacskáját

Fuss, Forest! elnevezéssel jótékonysági terepfutóversenyt rendez a Budakeszi Vadaspark.

Az esemény teljes bevételét a vadmacskák élőhelyének védelmére, felkutatására és életmódjuk tanulmányozására fordítják. A vadaspark munkatársától megtudtuk, hogy parkban egy vadmacska él és az ő lakhelyére is fordítanak majd az adományokból.

A futást április 5-én, vasárnap rendezik, a kedvezményes nevezésre március 9-ig van lehetőség.

A verseny szervezői gondoltak minden korosztályra, hiszen a néhány száz méterestől a félmaratonig hat táv közül választhatnak az indulók. Ráadásul aki benevez a versenyre, aznap ingyenesen látogathatja a vadasparkot.

A Budakeszi Vadaspark környékén található erdők és turistautak a Budai-hegység legszebb részei közé tartoznak, ezen a területen, illetve a vadaspark közvetlen közelében alakították ki a szervezők – a Budakeszi Vadaspark, az Örökerdő Alapítvány és a CoffeeRUN Sportegyesület – az útvonalakat úgy, hogy azok közül a legkisebbek által is könnyen teljesíthető néhány száz méterestől az alapos felkészültséget igénylő félmaratonig minden korosztály és résztvevő megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

Budakeszin él Európa legidősebb hiúza
Hubert, a vadaspark korelnök nagyragadozója idén már a 23. életévét ünnepli.

A rajt és a cél a Budakeszi Vadaspark főbejáratánál lesz. A 350 méteres kistávok, a süni, a mosómaci és a farkasfalka futam 9:30-tól 10 percenkéntvindul. A Tűzróka (4 km) és a Vadmacska futam (8,8 km), valamint a Hiúz félmaraton (20,86 km) indulói 10 órakor rajtolnak.

A helyezettek ajándékcsomagot, valamint a Budakeszi Vadasparkba szóló éves bérletet kapnak. Nevezni az erdofutas.hu oldalon lehet, illetve a versenykiírást és a szabályokat is itt találják.

Kiemelt kép: Budakeszi Vadaspark

Vadmacskákat engednek vissza a vadonba a Balatonnál
Természetvédelmi probléma a vadmacska kereszteződése a házimacskával.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik