Én a ’80-as években voltam gyermek. Akkoriban még más idők jártak, más volt a karácsony. Nem tudom rosszabb-e vagy jobb, az azonban biztos, hogy más.
Most, hogy készülődök az ünnepekre, készítem elő a meglepetéseket a saját gyermekeimnek, kicsit elmerengtem.
A karácsonnyal kapcsolatban legjobban az ízek és illatok maradtak meg. A sülő bejgli és hókifli, a rotyogó töltöttkáposzta, a sűlt hús, halászlé és rántott hal illata keveredett a fa alá kerülő, és csak ilyenkor kapható narancs és banán illatával.
Emlékszem, hosszú percekig álltunk édesanyámmal a sorban karácsony előtt, ha jött a hír, hogy érkezik banán a boltba. Nem volt még ilyen ízkavalkád, minden évben ugyanazokat a megszokott fogásokat ettük, és ez pont attól volt jó, hogy előre készülhettünk az ünnep ízeire.
Falun karácsony előtt disznóvágást tartottak, ünnepekkor ették a javát.
A fát a szülők díszítették, amíg kicsik voltunk, aztán együtt a család, amikor már nagyobbak. Került rá aranydió, felkötözött szaloncukor (amit apukámmal karöltve lopkodtunk ki a papírból, hogy végül csak az üresek maradtak), habkarika, angyalhaj, tobozt formázó zöld és sárga rikító díszek. Gyakran csíptettünk rá gyertyát is. Sercent a csillagszóró, felcsendült bakeliten a Mennyből az angyal.
Szaloncukorból sem volt ezer ízű. Én a konzumra emlékszem. Kezdetben olyanra, ami csokiba sem volt mártva, aztán arra a fehér dobozosra, amin egy fenyőág volt és narancssárga szaloncukor képe, és a felirat hirdette rajta, hogy csokiba mártott kakaós, málnás, vaníliás, citromos és narancsos szaloncukor van benne.
Nálunk a családban szokás volt ajándékbontás előtt sétálni egyet. Ilyenkor séta közben azt számolgattuk, hány ablakban látszik a karácsonyfa fénye, találgattuk, vajon hol járhatott már a Jézuska. Akkoriban még gyakran volt hó az ünnepek alatt, emlékszem a hangjára, a szikrázására.
Amíg mi sétáltunk, addig az, aki otthon maradt, a fa alá csempészte az ajándékokat. Gyermeki szívvel örültem annak, hogy nem sokkal azután , hogy hazaértünk, nálunk is gyulladtak a fények, és csendült a hívó csengettyű, ami a fa alá szólított. Elénekeltük a Kis karácsony, nagy karácsonyt, aztán kibontottuk az ajándékokat.
Emlékszem a Monchichire, a holdautóra, a Gazdálkodj okosanra, a sok-sok társasjátékra, amit aztán napokig játszottunk megállás nélkül.
Ajándékozás után leültünk a tv elé, és megnéztük a karácsonyi műsort, és tudtuk, hogy a szomszéd, sőt, az utcában mindenki ugyanazt nézi. Az ünnepi Három kívánságot, a Kabarékat, a megszokott filmeket, műsorokat. Aztán, aki úgy érezte, elment a misére éjjfélkor.
A karácsony az összetartozásról szólt, a hagyományokról szólt. A szeretetről.
Én így emlékszem rá gyerekkoromból. Ezt az érzést igyekszem a saját gyerekeimnek is megadni ezekben a napokban, és remélem, ők is tovább viszik majd.
Legyen mindenkinek Áldott, békés a karácsony!
