pixabay
Életmód

Véget vetnének a pontyóriások ellopásának

Természetes vizeink és azok halállománya nemzeti kincs.

Észak-magyarországi vízterületeken megfogott, majd visszaengedett, 10 kg-nál nagyobb pontyok fényképeit várja a Nébih Állami Halőri Szolgálata a sporthorgászoktól.

A hatóság az elmúlt 7-8 évben készült fotókra számít, melyek segítségével hatékonyabban léphetnek fel a horgászat-halászat területén jelen lévő illegális tevékenységek, elsősorban a szabálytalan pontyáttelepítések ellen, tájékoztatott a Nébih.

A felhívásban érintett vízterületek a Debreceni tó – Gólem tó és a Mályi tó (víztérkód: 05-0179-1-5).

E két vízterület esetében várják az elmúlt 7-8 évben megfogott (majd visszaengedett), 10 kg-ot meghaladó ponty egyedekről készült fényképeket a szakemberek az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre.

Minden természetet és horgászatot kedvelő ember érdeke és kötelessége, hogy a halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradhasson. A fényképek beküldésével e munkához járulhatnak most hatékonyan hozzá a sporthorgászok

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Visszavitték a Tisza-tóba a csaknem egymillió forint értékű pontyóriást
A kapitális méretű hal visszahelyezését több hónapos hatósági vizsgálat előzte meg.

Természetes vizeink és azok halállománya nemzeti kincs

Megóvása és fenntarthatóságának biztosítása a halgazdálkodási hatóság kiemelt feladata. A sporthorgászat szemlélete egyre nagyobb teret hódít, hiszen manapság a horgásztársadalom jelentős része nem, mint élelmiszer tekint a halra, hanem pusztán a minél nagyobb zsákmány kifogásában érdekelt.

Ennek következtében országszerte egyre több a sporthorgászatra és horgászversenyekre specializálódott magán horgásztó, melyek kimondottan a „nagyhal” fogásának élményét garantálják a horgászok számára.

A nagytestű halak horgászati reklámértéket is képviselnek, így a magántavak alapvető érdeke, hogy az általuk kezelt tóban minél több nagytestű hal legyen.

Az ilyen nagytestű halak felnevelése azonban több évtizedes munka eredménye, ennek következtében nehezen beszerezhetőek és piaci értékük – egy 25-30 kilós ponty esetében – meghaladhatja a 600 ezer forintot.

Mindezek alapján könnyebben megérthető, miért épült feketegazdaság az ilyen nagyhalak természetes vizeinkből való kifogására és magán horgásztavaknak történő értékesítésére

– fogalmaz a hatóság.

Ezeknek a halászattal-horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértések észlelésére és a további hasonlók elkerülésére törekszik mostani felhívásával a Nébih.

Kapcsolódó
Visszakerült a Balatonba az ellopott kapitális ponty
A csodálatos hal az elmúlt években sok horgásznak okozott életre szóló élményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.