Életmód

Nagyon sok magyar vágyna nyáron az Adriára

pixabay
pixabay
Egyre nagyobb az utazási kedv a magyarok körében a felmérések szerint, ráadásul a nyaralásokat már nem csupán belföldön tervezik. Az erősnek ígérkező szezonban a szomszédos országok üdülőhelyei közül ismét vonzó célpont lehet például a horvát tengerpart - írta keddi számában a Világgazdaság.

Januárban elmaradt a máskor szokásos év eleji szállásfoglalási roham, februártól élénkült a kereslet, és hirtelen befutott az időarányos foglalások 55 százaléka a húsvéttal kezdődő időszakra – közölte a gazdasági lappal Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója.

Kapcsolódó
Hatalmas bálnát fotóztak az Adria partjainál
Rendkívül ritka látvány ez az Adrián.

A cégvezető mindezek alapján erős előszezonra és forgalmas nyárra számít, főként pedig arra, hogy olyan korán és pontosan láthatják a nyári szezon számait, mint még soha: felértékelődött az előre tervezés, a last minute nyaralási döntésekre pedig nem marad mozgástér.

A járványügyi korlátozásokban érintettek, a kényszerszünetre ítélt szolgáltatók és a bezárt boltok most kéthetes kényszerszabadságra küldik alkalmazottaikat, ami negatívan hat majd a turizmusra, mert csökkennek a főszezonban nyaralásra fordítható napok, és rövidebb lesz az átlagos foglalási idő is. Ez a szálláshelyek mellett a szállásfoglalóknak is kiesés lesz.

A legnagyobb magyarországi szállásfoglaló oldal forgalma tavaly alig feleakkora mértékben esett vissza, mint a nagy nemzetközi portáloké, mert minden országban, ahol jelen van, a belföldi piacra fókuszál. Tavaly mintegy 22 százalékkal esett az öt országban aktív Szallas.hu csoport bevétele

– közölte a vezérigazgató.

A csoporton belül jelentősek az egyes országok közötti eltérések: míg a magyarországi piacon 20 százalék körüli mértékben, Romániában jóval szerényebben, Horvátországban viszont 70 százalékkal maradt el a bevétel az előző évitől az alig több, mint egy hónapra szűkült nyári szezon miatt.

A külföldi nyaralást tervezők közül tízből nyolcan Európába mennének, ennek a csoportnak az ötöde Horvátországba. Tízből egy utazni vágyó menne Európán kívülre, ugyanennyien meg bizonytalanok

– írta a Világgazdaság.

Kapcsolódó
Egy sziget, ahol minden delfinnek saját neve van
Az örökbefogadást követően jöhet a keresztelő.
Olvasói sztorik