Életmód

Fokozottan ellenőrzik a mátrai és a bükki “gyorsasági szakaszokon” a motorosokat

police.hu
police.hu
Nem ellenük, hanem értük teszik a rendőrök.

A tavaszi, nyári és őszi időszakban jellemzően nagy a motoros forgalom Heves megye közútjain. Ez annak is köszönhető, hogy a Mátra, illetve a Bükk hegység igen közkedvelt a motoros társadalom körében. Ennek megfelelően nem csak a megyéből, hanem az ország más részeiről is érkeznek ide kétkerekezők, írja közleményében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó
Rettegnek a motorosoktól több mátrai faluban
Parádsasvár polgármestere szerint idén ott folytatódik minden, ahol tavaly abbamaradt.

Nem szabad elfelejteni, hogy a motor úgy működik, ahogyan a vezetője adja neki a gázt, az energiát. Amilyen a motor vezetője, olyan a motor működése, a motoros közlekedése. Ezt bizonyítja, hogy már idén is történt személyi sérüléssel járó motoros baleset a 24-es főút mátrai szakaszán.

A motorosok által okozott balesetekről általánosságban elmondható, hogy jellemzően a sebesség hibás megválasztása, azaz a relatív gyorshajtás jelenti problémát, illetve az ehhez kapcsolódó vezetéstechnikai hiányosság.

A motorkerékpározásnak vannak írott és íratlan szabályai:

  • Motorozás előtt mindig tájékozódni kell az időjárási és útviszonyokról!
  • Csak kifogástalan műszaki állapotú, érvényes kötelező felelősségbiztosítással rendelkező motorkerékpárral lehet útnak indulni!
  • Mindig be kell tartani a KRESZ vonatkozó szabályait!
  • Az irányváltoztatást hátratekintés után jelezni kell!
  • A sávok és az összefüggő gépjárműoszlopok közötti szlalomozás életveszélyes, hiszen az autónak „holttere” van! Nem elég, hogy a motoros lát, fontos, hogy őt is lássák!
  • Az úttest nem versenypálya! Aki mégis szeretné kipróbálni saját és motorkerékpárja határait, az válassza az erre kialakított, megfelelő bukótérrel rendelkező zárt pályákat.
  • A Mátra és a Bükk kanyargós útjain sajnos gyakori jelenség a kanyar levágása. Mivel nem látható be a kanyar, és nem számítható ki előre, hogy mi vár a vezetőre, ezért az ilyen felelőtlen vezetés gyakran balesethez vezet.

A szabálykövető motorosok és egyéb közlekedők biztonsága érdekében a rendőrség fokozottan és visszatérően végez ellenőrzéseket mind a 24-es számú főút mátrai, mind a 2505-ös számú út bükki szakaszán.

Hangsúlyozzuk, hogy ez nem a motorosok ellen, hanem a motoros érdekében történik! Továbbra is indokoltnak tartjuk a Mátra bizonyos útszakaszain a sebességkorlátozást, mert a balesetek elsősorban kanyarokban történnek a helytelen sebesség megválasztása miatt

– írják a közleményben.

Ezt támasztják alá az elmúlt évek motoros baleseteivel kapcsolatban végzett elemző-értékelő tevékenység során tapasztaltak, mely szerint a balesetek során jellemző sebesség többségében 50 km/h és 70 km/h között volt.

Ezúton is kérünk minden motorost a szabálykövető, kellő körültekintéssel történő közlekedésre, hogy mindenki hazaérjen!

– áll a felhívásban.

Kapcsolódó
Nagypénteken ellepték a Mátrát a motorosok
Több helyen intézkedtek a rendőrök.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik