Életmód

Közel hétezren úszták át a Balatont

mti/varga györgy
mti/varga györgy
A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.

A rendező BSI Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a szigorú járványügyi részvételi szabályok mellett megtartott rendezvény indulói közül a hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották, írta az MTI.

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.

A víz a reggeli induláskor 23,5-24,8 fokos volt, az első úszók 21 fokos reggeli időjárásban indulhattak, de a nap folyamán 29-30 fokra melegedett a levegő hőmérséklete. A kora délutánra jelzett változékony időjárás miatt az eredetileg tervezett időnél korábban – még fél nyolc előtt – elindították a klasszikus átúszás résztvevőit, és 11 óráig szállhattak vízbe az indulók.

mti/varga györgy

A 13 óra után felerősödő szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezők közel száz, a szintidő határán úszó résztvevőt biztonsági okokból végül hajókkal hoztak ki a vízből.

Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es idővel, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel teljesítette a leggyorsabban. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt 2 óra 28 perces időeredménnyel.

Patkás Tamás, aki egy balesetben veszítette el a lábait, Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként idén hetedszer, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal ért célba.

Idén is elindult a versenyen Gurbán Béla, aki az eddigi összes átúszást teljesítette, valamint a Magyar Honvédségtől – amely évek óta együttműködő partnere a rendezvénynek – az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott az 5,2 kilométeres távon.

mti/varga györgy

A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők egy héttel elhalasztották.

A Balaton-átúszás rekordját a férfiaknál a 10 kilométeren csütörtökön Tokióban olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig a 2012-ben olimpiai bajnok Risztov Éva (1:00:58 óra) tartja.

Kapcsolódó
Kihirdették az év balatoni strandételét
Idén már hetedik alkalommal hirdették meg a versenyt.
Olvasói sztorik