Életmód

Dübörgő belföldi turizmust prognosztizál a szakma

Pixabay/ Zsolt71
Pixabay/ Zsolt71
Tavaly számos rekord született a belföldi turizmusban, idén a Szallas.hu szakértői legalább a járványt megelőző 2019-es évhez hasonló, azaz 120-130 milliárd forint bruttó szobaárbevételre számítanak.

Az online szállásfoglaló MTI-nek küldött előrejelzése szerint ezt a növekedést elsősorban nem a foglalások számának gyarapodása, hanem a három éve tartó áremelkedés idézi elő. A Szallas.hu által közvetített összes bruttó forgalom 28,44 milliárd forint volt tavaly, ami 2020-hoz képest 20 százalékkal, 2019-hez képest pedig 10,1 százalékkal nőtt.

Kapcsolódó
Turizmus: Eger a legmenőbb megyeszékhely az országban
A város megerősítette vezető szerepét.

Tavaly a bruttó szobaárbevétel több mint negyedével nőtt 2020-hoz képest, ugyanakkor négyötöde volt a 2019-esnek. Tavaly minden második foglalás 50 ezer forinttal megegyező, vagy az alatti volt. Az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség 9988 forint volt, ami 13,3 százalékkal több, mint 2020-ban, és 20 százalékkal haladja meg a 2019-est.

A legdrágább és legolcsóbb szálláshelyek

Tavaly  Bikal településen kellett a legtöbbet fizetni, ahol az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség az országos átlag duplájánál is több, 22 770 forint volt. A legolcsóbb település Sellye, ahol az átlagár 75,8 százalékkal marad el az országostól. A régiók közül a Balaton térsége bizonyult a legdrágábbnak, ott az országos átlagnál 8,3 százalékkal többe kerül egy éjszaka egy főnek. Ugyanakkor a Tisza-tó térségében az országos átlagtól 26 százalékkal kedvezőbb áron lehet szállást foglalni – ismertette Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere a közleményben.

Minden 5. foglalás a főváros szálláshelyeire érkezett 2021-ben, a főváros és vonzáskörzete iránt nőtt a legnagyobb arányban a kereslet, 2020-hoz képest 18,7 százalékkal. Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged sorakoznak mögötte, ezek a városok adják együttesen a Szallas.hu-n leadott foglalások 44,5 százalékát. Pécs, Balatonfüred, Gyula, Hévíz és Zalakaros szerepelnek még a foglalási számok eloszlása alapján készült toplistán. A foglalások negyede balatoni, ötöde Észak-Magyarországi – közölték. A Szallas.hu-n a magyarok tavalyi foglalásainak 98,5 százaléka belföldre szólt. A külföldi foglalások kétharmada horvátországi, 16 százaléka romániai helyekre érkezett.

2021-ben minden harmadik foglalást online fizették, és tizenháromszor többen kerestek tavaly kutyás szállást, mint macskásat.

Tematikus úti célok voltak a nyerők

Már a pandémia előtt is kialakulóban volt az a trend, amire a járvány csak ráerősített: a népszerű úti célok és szálláshelyek felől eltolódik a kereslet a kisebb és tematikus úti célok és szállások irányába.

Egyre népszerűbbek a nem hotel besorolású szálláshelyek és az utolsó pillanatos foglalások aránya is nőtt

– mondta Trepess Beatrix.

Idén a külföldi utazások iránt is nő a kereslet, főleg a kelet-közép-európai régión belül. Bizakodásra ad okot szerinte, hogy a napi beérkezett foglalásokban már meghaladták a tavalyi szintet, és az idei első, március 15-ei hosszú hétvégére nagyobb ütemű az előfoglalás, mint a korábbi években.

Kapcsolódó
Két magyar fürdő az európai top 10-ben
Az első helyen az izlandi Kék lagúna végzett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik