facebook/téli balaton-átúszás
Életmód

Tizennégyen úszták át jéghideg vízben a Balatont

Egyéniben egy sportoló teljesítette a távot.

Március 20-án, vasárnap rendezték meg 2. Téli Balaton-átúszást a Tihany- és Szántód-rév között. Az 1250 méteres távot összesen tizennégyen – egyéniben egy sportoló, a többiek váltóban – teljesítették az 5,6 fokos vízben, írta a Sonline.

Kapcsolódó
Először úszták át 7 fokos vízben a Balatont
A taxisofőrként dolgozó férfi egész télen készült a megmérettetésre.

Zimányi András – aki 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot – ezúttal főszervezőként tett ki magáért, mentőhajóban kísérte a sportolókat, hogy az úszók biztonságban tehessék próbára felkészültségüket.

Nem feltétlenül arról kell csak, hogy szóljon a téli úszás, hogy 1000-1200 métereket úszunk. Ez a sport már 2-300 méteren is nagyon hasznos, illetve egészséges dolog és a váltók pont ezt a lehetőséget testesítik meg

– említette a sportember.

Az egyetlen egyéni versenyző, a budapesti Czettele Győző 44 perc 30 másodperc alatt teljesítette a távot, és a váltók is sikeresen célba értek.

Kapcsolódó
Közel hétezren úszták át a Balatont
A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.