Diákrendőrök felügyelnek a kecskeméti fürdőben

Kilenc éve kezdődött a program.
Kapcsolódó cikkek

A Strand Police program idén is folytatódik  Kecskeméten – közölte a police.hu.

Kapcsolódó
15 éve óvják a fürdőzőket a Vöröskereszt önkéntesei a Balatonnál
13 Balaton-parti település 19 strandján több mint háromszázan teljesítenek szolgálatot a szezonban.

Az évek óta népszerű, országos programban résztvevő diákok bűnmegelőzési feladatokat látnak el, ellenőrzik a parkolókat, és tájékoztatják a fürdőzőket a vagyonvédelem legfontosabb szabályairól. Közel 100 fiatal döntött úgy idén, hogy a program keretében közösségi szolgálatot teljesít, melyre július 4. és augusztus 19. között a Kecskeméti Fürdőben, és a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban van lehetőség.

A 9-11. osztályos diákok 5 órás váltásokban, fehér színű pólóban és Strand Police-os feliratú sapkában járőröznek a strand területén.

A Strand Police program 9. éve zajlik a Kecskeméti Fürdő és az Élményfürdő és Csúszdapark területén. Előnye, hogy minden résztvevő jól jár vele, a diákok számára lehetőség nyílik a közösségi szolgálatuk eltöltésére a város szabadidős létesítményeiben, a strandolóknak ugyanakkor nem kell az értékeik miatt aggódniuk és hasznos tanácsokat kaphatnak a bűnmegelőzéssel kapcsolatban.

Építőtáborozó diákok csinosítják a Kis-Balaton térségét
"Beoltják" őket természetvédelemmel, ami azután felnőttként is szívügyük lehet.