Az örök díva, akiről rózsát is elneveztek

Minden idők egyik legsikeresebb női előadója, és az egyetlen az első tízben, aki nem a pop és a rock and roll műfajában szerzett elismerést.
Kapcsolódó cikkek

Az idén 80 éves Barbra Streisand ahány csodálót, annyi ellenséget is szerzett magának a pályafutása során. A karrierje elejétől fogva nagyon fontos volt számára, hogy maga rendelkezzen a művészetével.

Már 21 évesen is eltökélt és céltudatos volt.

Őszintén hiszem, hogy bármi lehet belőlem. Lehetek festő, ballett-táncos, író vagy akár egy jó cowboy. Tudom, hogy ez kissé pimaszul hangzik, de így érzem. Nincs rosszabb annál, ha nem nagyban, sőt óriásiban gondolkodik az ember.

Rögtön első filmje után átvehette a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, bár nem egyedül: az elismerés történetében 1969-ben először hirdettek két győztest a kategóriában, a másik aranyszobrocskát Katharine Hepburn kapta – írja a Papageno. Elindult önálló tévéműsora is, amely annyira sikeres volt, hogy a CBS vezetői művészi szempontból szabad kezet adtak neki.

A legtöbb eladott albummal bíró női előadóművészeként és minden idők egyik legnagyobb énekesnőjeként számon tartott Streisand eredetileg nem a hangjával kívánt érvényesülni.

Úgy voltam vele, hogy ha nem hagyják, hogy színésznő legyek, semmi nem akadályozhat meg abban, hogy kiabálással – énekléssel – fussak be. Bárki tud hangokat kiadni.

Nem meglepő, de mint ahogyan a művészvilágban már többek nevéről neveztek el virágot, így nem meglepő, hogy ma már létezik Barbra Streisand az intenzív illatú, rózsaszín teahibrid rózsa. Illatos, nagyvirágú, különleges színű fajta, melyhez a rózsakedvelő színésznő a nevét adta. Olyan virágágyak kialakítása, melyben a rózsák nem a virágtömegükkel, hanem szép formájukkal díszítenek. Vágott virágnak is alkalmasak.

Természetesen nem Streisand az egyetlen névadó, további 16 hírességről elnevezett virágról is olvashatunk, melyek között szerepel Audry Hepburrn, Elizabeth Taylor, Julio Iglesias vagy Grace Kelly.

Kapcsolódó
Audrey Hepburn: maga volt a stílus, a jóság, a nagybetűs nő
Ma lenne 93 éves. Gondolatai, bölcsességei ma is sokakat inspirálnak.