Életmód

Sorra dőlhetnek be a magyar almatermesztők

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A korábbi 5-600 ezer tonna átlagtermés helyett Magyarországon idén 350 ezer tonna körüli volumennel számolnak az almatermesztők. Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az InfoRádiónak arról beszélt, ez az elmúlt 10 évben az egyik legalacsonyabb mennyiség, amiért leginkább a tavaszi fagyok a felelősek.

Mint magyarázta, az almatermő területek mintegy 70 százaléka az ország északkeleti részében található, ahol a húsvétot követelően három egymás utáni éjszaka is -2, -6 Celsius-fokos lehűlések voltak tapasztalhatók. Bár akkor ez még nem tűnt végzetesnek és bőséges volt a virágzás, végül május–június folyamán egy nagyon jelentős gyümölcshullás következett be. A kárt a tavaly nyár óta tartó aszály csak tovább fokozta.

Mint mondta, noha egy ilyen példátlan terméskiesés okán alapvetően magasabb árakra számíthatnánk a piacon, ezt azonban tompítani fogja az, hogy az Európai Unióban jó almatermést várnak: 12,2 millió tonna a prognózis. A FruitVeB elnöke szerint különösen jó termése lesz a lengyeleknek, akik az idei 4,5 millió tonnájukkal több mint a harmadát fogják adni az EU almatermésének.

Árprognózisba még nehéz bocsátkozni, mert egy rendkívül ellentmondásos piaccal nézünk szembe azáltal, hogy Európában jó, ellenben Magyarországon szinte minden eddiginél gyengébb a termés

– mutatott rá Apáti Ferenc.

Szerinte ha nem lesznek kimagaslóan jó árak, hogy kompenzálják a jelentős kieséseket, akkor nagyon sokan fogják abbahagyni az almatermesztést ebben az évben, mert egyszerűen elfogynak az anyagi tartalékaik, illetve maga a termelési kedv is.

A szakember végezetül arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani, soha nem látott mértékű aszály után az idén a Dunától keletre gyakorlatilag megsemmisült kukoricát, napraforgót jövőre újra lehet vetni, ám egy gyümölcsfa esetében egy ilyen mértékű szárazságnak nagy valószínűséggel az lesz a jövő évi következménye, hogy nem lesz virág a fákon. Az idei termés kinevelése mellett ugyanis – akár egy gyenge, akár egy jobb termés mellett – a fáknak egyáltalán nem marad energiája arra, hogy még virágrügyeket is képezzenek.

A FruitVeB elnöke szerint így az prognosztizálható, hogy jövőre is nagyon gyenge gyümölcstermésnek nézünk elébe.

Kapcsolódó
Így tároljuk az almát, hogy sokáig ehető maradjon
A rothadást kellő odafigyeléssel meg lehet előzni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik