Áll a bál az Alzheimer-kutatások körül, megszólalt egy magyar szaktekintély

Dollármilliárdokat költöttek, embereket és karriereket építettek fel a hamis elméletre az elmúlt 10-15 évben.
Kapcsolódó cikkek

Az Alzheimer-kór kutatása kapcsán világméretű csalásra derült fény a közelmúltban, amely az eddigi kutatásokat akár évtizedekkel is visszavetheti.

Kapcsolódó
A gyógyíthatatlan betegség, ami bárkit elérhet
Magyar dokumentumfilm mutatja be az Alzheimer-kórt, melyben az ember szépen, lassan elfelejt mindent.

Hamis állítások

2006-ban a tekintélyes természettudományos szaklapban, a Nature-ben jelent meg a Minnesotai Egyetem kutatóinak tanulmánya az Azheimer-kórról, amely azóta a szakmai berkek “bibliája lett”, több mint kétezerszer idézték tudományos munkákban.

A Science folyóirat szerint ez az évszázad egyik legtöbbet említett Alzheimer-kutatása. Ugyanakkor a lap 2022 júliusában  egy féléves vizsgálódás után azt írta, hogy a 2006-os kutatás egyes képeit manipulálták, méghozzá feltételezhetően úgy, hogy azok alátámasszák a szerzők hipotéziseit. Ez így aláássa a tanulmány hitelességét, és így az elmúlt 16 év Alzheimer-kutatásainak egyes eredményeit is megkérdőjelezheti.

Az említett tanulmány a konkrét vizsgálódási terület jelentős befolyásolásához vezetett, hiszen a szakemberek a ma már fenntartásokkal kezelt eredményeket használták saját kutatásaik kiindulópontjaként, ami egy olyan elméletet támasztott alá, amely a kísérleti terápiák révén hamis reményeket kelthetett a betegekben.

Nyilatkozik a magyar kutató

Kollár István rendező-újságíró – aki az Alzheimer című, több díjat is elnyert dokumentumfilm készítője, a téma állandó előadója – a napokban a Szegedi Tudományegyetem egyik laborjában készített a közelmúltban kirobbant botrányról interjút dr. Datki Zsolt László kutató és fejlesztő biológussal, az Alzheimer-kórt kutató magyar szakmai team egyik tagjával.

Azáltal, hogy az elméletet behamisították a tudományos közéletbe, elindítottak egy lavinát, mert logikusnak és vonzónak tűnt, hogy ezzel megoldható az Alzheimer-kór gyógyítása

– mondta egyebek között a beszélgetésben a biológus, aki hozzáfűzte, hogy a magyar kutatók a 2006-os állításokat nem tudták alátámasztani, sőt volt köztük olyan, aki halkan kimondta, hogy ez az elmélet nem igaz.

Dollármilliárdokat költöttek, embereket és karriereket építettek fel az elmúlt 10-15 évben, sajnos nem csak azoknak, akik velük voltak, hanem azoknak is, akik hittek nekik. Ez a legnagyobb vétek, amit a hamisítással elkövettek

– tette hozzá dr. Datki Zsolt László.

A 30 perces videó megér egy otthoni mozit, elgondolkodtató véleménysor hangzik el abban. Aki bármely családtagja révén érintett, annak mindenképpen.

Kapcsolódó
Ez a 11 étel csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulását
Fontos lehet az étrendünk az Alzheimer-kór megelőzésben is.