Egy egész falu rákapott a gombaszedésre Somogyban

Ebből egészítik ki a keresetüket.
Kapcsolódó cikkek

Kőkúton szinte az egész falu rákapott a gombaszedésre, mert az emberek mellékesként kiegészítik a jövedelmüket a gomba árával, sőt egyesek egyenesen ebből akarnak megélni, írja a sonline.hu.

A lap szerint ennek oka, hogy tavaly jó árat adtak a kőkúti vargányáért, kilóját ötezer forintért vették. Felvásárlók járják a falvakat, helyben megveszik a gombát, és rögtön pakolják be a hűtőkocsikba.  

A tudósításban az áll, a kőkútiak abban reménykednek, hogy szeptember közepétől beindul az igazi vargányaszezon, és egyre inkább érdemes lesz gombáért járni az erdőt. Nyáron is volt már szedhető vargánya, ha nem is sikerült mindent tartósítani, mert némelyik kukacos lett, de a többit meg lehetett főzni, mondták a helyi háziasszonyok.

Az idei nyári szezont a szárazság befolyásolta, kevés volt a gomba, ezért abban reménykednek, hogy lesz egy kis eső, és újra kibújnak a földből a gombák.

A vargányáért több kilométert is menni kell az erdőben, de rábukkantak, akkor gyorsan meg lehet szedni nagy mennyiséget, ráadásul akadnak félkilós, sőt egykilós példányok is. Vannak titkos helyek a környéken, ahol a vargánya terem, s már nem is olyan titkosak, mert sokan rájárnak.

Az erdőtulajdonosok tudnak a gombászatról, de nem szólnak érte, mert azt is tudják, hogy sok a rászoruló a településen, és nekik segít az erdei gombatermés.

Kapcsolódó
4 jó ok arra, hogy még több gombát fogyasszunk
Van, aki imádja a gombát és van, akit a hideg is kiráz tőle. Utóbbiakat valószínűleg nem fogjuk meggyőzni, de aki szereti, annak egy kis emlékeztető, hogy miért is kerüljön még többször az asztalra.