brad ryan
Életmód

Hét év alatt 62 nemzeti parkot járt be unokájával a 92 éves nagymama

Egy történet, ami sokaknak erőt és inspirációt adhat, miszerint minden lehetséges, kortól függetlenül.

Talán az egyik legfontosabb kérdés, amit feltehetünk magunknak, az az, hogy hogy hogyan szeretnénk élni  idős napjainkat. Azok, akik az optimizmust és a kalandot választják, jó, ha olyan emberek veszik körül, akik valóban gondoskodnak arról, hogy élettel teli napokkal teljenek a nyugdíjas  évek.  Az amerikai származású Joy Ryan nagyinak szerencséje van, hiszen idős napjaiban a támogatója a kalandor unokája, Brad Ryan.

7 évvel ezelőtti közös küldetésükben hatvanhárom Egyesült Államokban lévő nemzeti park meglátogatása volt a cél. Mostanáig már hatvankettőt látogattak meg.

brad ryan

2015 októbere előtt Joy, a nagymama talán még talán álmában sem gondolta, hogy érett kora ellenére majd éveken keresztül járja az Egyesült Államok nemzeti parkjait. Özvegyen, 20 évig élt egyedül, soha nem látott hegyet, óceaánt vagy vadont. Unokája Ryan, aki akkoriban az Ohio State egyetem hallgatója volt, meg szerette volna ajándékozni őt egy csodás  kirándulással.  A közös kihívás egy kérdéssel indult: “Nagyi, lenne kedved egy izgalmas hegyvidéki utazáshoz? Elvinnélek a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkba.”

Az akkor 85 éves nagyi  reakciója vitathatatlanul lelkes volt:

Mikor indulunk?

Úgy gondolták, hogy a közös kalandjuk egyszeri kirándulás lesz, de végül sokkal több lett annál, valójában megváltoztatta mindkettőjük életét. Együtt folytatták a nemzeti parkok felfedezését.

2015 októberében összecsomagoltak, és az éjszaka folyamán útnak indultak. Amint megérkeztek a parkba, Joy nem csak élete első hegyeit láthatta meg, hanem meg is mászhattta kedvencét.

Még akkor is mosolygott, amikor zuhogott az eső

– emlékezett vissza Brad.

Minden alkalommal, amikor valahová készül, én megyek vele

– mondta Joy.

Olyan szépségeket láttam, amikről emberek tízezrei csak álmodnak, pedig valósággá tehetnék… Egyszerűen csodálatos ez az utazás.

brad ryan

brad ryan

Kivételes kapcsolatuk már Brad gyerekkorában is megmutatkozott. „A nagymamám volt az, aki nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy minél több időt töltsünk a természetben, és azt hiszem, az állatok iránti szeretetem is részben ezen gyerekkori élményeimből fakadnak” – mondta a ma már állatorvos fiatalember.

Egy családi konfliktus és válás miatt 10 évig nem találkoztak, de a közös emlékeknek köszönhetően rövid idő után ott tudták folytatni, ahol annak idején abbahagyták.

Egy tipikus unoka-nagyszülő kapcsolat a kirándulásainknak köszönhetően a legszorosabb, mély barátsággá alakult

– nyilatkozta  Brad, aki szerint nincs olyan része az életüknek, amit ne osztottak volna meg egymással.

Az első utazás után, amelyet Brad fizetett, elindított egy adománygyűjtő oldalt , mivel tudta, hogy anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy eljuthassanak a listán szereplő összes nemzeti parkba. A támogatói oldalnak köszönhetően sikerült annyi pénzt gyűjteni, hogy terveiket, útjaikat folytathatták. 2017 nyarán egy hónapos országúti kirándulást fizettek ki, melynek során 21 nemzeti parkot láttak meg.

Nagyon be kellett osztanunk a pénzt, csak arra koncentráltunk, hogy minél többet lássunk, másra csak minimális összeget költöttünk

– emlékezett vissza Brad, aki saját megtakarításaiból is hozzájárult az úthoz.

2018 júniusában ellátogattak az Ohiói Nemzeti Parkba, majd azon a nyáron egy kilencnapos országúti kiránduláson több parkot is megtekintette 2019-ben Brad elkezdte megörökíteni utazását a közösségi médiában, hogy megosszák történeteiket barátaikkal. Miután történetük megjelent a helyi és országos sajtóban, így egyre több cég ajánlotta fel, hogy szponzorálja utazásaikat. Ráadásul sok magánszemély is adományozott,  mint fogalmazott Brad:

Ezt az egészet az emberek nagylelkűsége segítette.

2019 szeptemberében a páros 45 napos országúti kirándulásra indult, 14 állam 20 nemzeti parkjába látogatva.  Joy különböző kihívásokkal találta szembe magát, úgymint hegymászás, a sátrakban való alvás, de a vadvízi evezéstől sem riadt vissza.

Az én nagyim nem az a tipikus 92 éves néni, ő nekem kicsit egy szuperhős

– mondta Brad.

brad ryan

Együtt csodálták a Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkot , és a csillagok alatt aludtak a kaliforniai Joshua Tree Nemzeti Parkban. Megtették a hídsétát a New River Gorge Nemzeti Parkban és a rezervátumban Lansingben, legurultak a dűnéken a Colorado-i Great Sand Dunes Nemzeti Parkban, és nézték, ahogy a barnamedvék lazacot fogtak az alaszkai Katmai Nemzeti Parkban. 2021-ben Alaszka nyolc nemzeti parkját látogatták meg, ahol vadon élő állatokkal találkoztak, vadvizeken eveztek, és gleccserek közelében túráztak.

Joy úgy gondolja, hogy a történetük sokaknak erőt és inspirációt adott, miszerint minden lehetséges:

Sokan hagyják, hogy a kor visszatartsa őket, sokan gondolják, hogy túl öregek az ilyesmihez. Nekik szeretném üzenni, hogy az életkor nem más, mint egy szám. Higgyük el, hogy minden lehetséges!

Bár Bradnek módosítania kellett néhány kalandot, hogy megfeleljen a nagymama erőnlétének, de mint vallja „a lassításnak is van tanulsága” „Amikor egy nehezebb feladattal, túrával álltunk szemben, megkérdeztem, hogy nekivágunk-e. Az esetek kilencvenkilenc százalékában, a válasz az volt: „Megpróbálom!”

Soha nem arra gondoltam, hogy hány éves vagyok, hanem arra, hogy miért ne tehetném meg? A lehetőségekre koncentráltam, nem a korlátokra

– emlékezett vissza Joy.

A következő egy éven belül azt tervezik, hogy bejutnak a listájuk utolsó nemzeti parkjába: az Amerikai Szamoa Nemzeti Parkba. Ez lesz a terv végső állomása, de már most tervezik a folytatást. Brad meg szeretné mutatni nagymamájának az egész országot, vagy ahogyan említette:

Talán az egész világot is.

A több mint 60 000 követővel rendelkező Instagramon Brad dokumentálja azt a különleges kapcsolatot, köteléket, amelyet kalandjaik során osztanak meg, emlékeztetve mindannyiunkat arra a varázslatra, amely sokszor csak mások társaságában bontakozhat ki.

brad ryan

brad ryan

brad ryan

brad ryan

brad ryan

brad ryan

brad ryan

Kapcsolódó
Feltetted már magadnak ezt a kérdést: munkám van vagy életem?
15 tipp azoknak, akik egyszerűen megváltoztatnák saját életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.