Egy hétköznapi vasútállomás különösebben nem szolgál semmi extra élménnyel, viszont akik tegnap jókor érkeztek a Keleti Pályaudvarra, azok lélekemelő perceknek lehettek részesei. A várakozó utasok ámulva hallgatták egy MÁV alkalmazott csodás zongorajátékát. Ezt követően, ahogyan a posztoló fogalmazott, az úriember, mint megtudtuk, Csík Ervin
lecsukta a zongoratetőt és néhány perc múlva már a vagonok között kalapáccsal a kezében láttam öt. Amíg van művészet, van remény. Alkotni minden közegben lehet.
Valóban.
A poszt alatt kommentelők között néhányan elismeréssel nyilatkoztak a vasutasok kiválóságairól:
A vasútnál sok értékes ember, polihisztor teljesít szolgálatot. Megérne egy tanulmányt…
A megerősítésre nem sokat kellett várni.
Ez így igaz! Egyik kolléganőm fest, a másik életvezetési könyvet ír, a harmadik öreg bútorokat restaurál, a negyedik isteni savanyúságokat csinál. A férfi kollégáim közül van, aki gyöngyöt fűz, többen remek fotókat készítenek, mások írogatnak, vagy épp barkácsolnak.
Minden elismerésünk!
